Bejelentkezés
 
 
Emberhiány miatt nem nyitott ki a kiskunhalasi járványkórház2021. november 19. (péntek) 12:37Weborvos

Az eszközök és gépek elegendő mennyiségben rendelkezésre állnak, de egyelőre nincs elég orvos és ápoló.

Elovasom
Miért fektetnek milliárdokat a hazai gazdagok a magánegészségügybe?2021. november 18. (csütörtök) 12:37Weborvos

A legújabb hírek szerint immár az Orbán-kormány egykori miniszterei közül is beszállt egy a magánegészségügybe.

Elovasom
„A magyar egészségügy most rosszabb, mint amilyen a járvány előtt volt”2021. november 17. (szerda) 12:3524.hu

Tömeges felmondásra nem, de jelentős orvos- és ápolóhiányra kell készülni a negyedik hullámban – mondta a 24.hu-nak Álmos Péter. A MOK alelnöke szerint nem a hálapénz kivezetése, hanem az erőforráshiány miatt van kevesebb műtét, és csakis paraszolvencia nélkül lehet elkezdeni az egészségügy átalakítását. Az orvoskamarát az elmúlt két évben kihozták az árnyékból, de van még mit tenni. Interjú.

Elovasom
Egy szakorvosra húsz beteg jut majd az intenzíven2021. november 16. (kedd) 05:07Weborvos

Már a mostani járványszakaszban is a szakmai normáktól távol álló minimumfeltételeket írt elő az intenzíveken a humántárca vezetője.

Elovasom
Rusvai: Ráeresztették az emberekre a járványt2021. november 15. (hétfő) 04:06Weborvos

Tavaly ilyenkor egy sor járványlassító intézkedés érvényben volt, amit most nem vezettek be.  

Elovasom
Új antivirális stratégiát javasolnak az operatív törzsnek2021. november 12. (péntek) 11:06Weborvos

Az eddigi klinikai vizsgálatok alapján a készítmény 50 százalékkal csökkenti a kórházi ellátást igénylők számát.

Elovasom
Oldalak (790): « Első ... 706 707 708 709 ... Utolsó »
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 29090260 Cikket olvasták: 3110 Layout & Coding: Dexef Kft.