A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
ElolvasomA Semmelweis Egyetem teljeskörűen együttműködik a nyomozó hatóságokkal, közölte az intézmény csütörtök reggel a honlapján, miután szerdán rendőrségi intézkedés történt az egyetem belgyógyászati és hematológiai klinikáján.
ElolvasomA magyar egészségügy legnagyobb problémája továbbra is a szakemberhiány, miközben a kórházak adóssága újratermelődik, a várólisták pedig nehezen csökkenthetők – mondta Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Szerinte a rendszer jövője elsősorban azon múlik, sikerül-e megtartani az egészségügyi dolgozókat.
ElolvasomEgy klinikai vizsgálat miatt indult rendőrségi intézkedés a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinikáján – közölte az intézmény.
ElolvasomÁtmenetileg módosítani kellett az Országos Onkológiai Intézet műtéti rendjét a 3-as épület műtői légtechnikai és klimatizációs rendszerének meghibásodása, valamint a tartós hőhullám miatt.
ElolvasomHegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint a magyar egészségügy krónikusan alulfinanszírozott, ugyanakkor a következő években évente 500 milliárd forinttal több forrás érkezhet az ágazatba. A miniszter brit mintára nagyobb transzparenciát, minőségmérést és a betegbiztonság erősítését ígérte.
Elolvasom