Bejelentkezés
 
 
Egy szakorvosra húsz beteg jut majd az intenzíven2021. november 16. (kedd) 05:07Weborvos

Már a mostani járványszakaszban is a szakmai normáktól távol álló minimumfeltételeket írt elő az intenzíveken a humántárca vezetője.

Elolvasom
Rusvai: Ráeresztették az emberekre a járványt2021. november 15. (hétfő) 04:06Weborvos

Tavaly ilyenkor egy sor járványlassító intézkedés érvényben volt, amit most nem vezettek be.  

Elolvasom
Új antivirális stratégiát javasolnak az operatív törzsnek2021. november 12. (péntek) 11:06Weborvos

Az eddigi klinikai vizsgálatok alapján a készítmény 50 százalékkal csökkenti a kórházi ellátást igénylők számát.

Elolvasom
Halasztják az operációkat2021. november 11. (csütörtök) 11:05Weborvos

Az intézmények ágyainak húsz százalékát kell felszabadítani úgy, hogy abból minden tizedik intenzív ellátásra is alkalmas legyen.

Elolvasom
Egészségügyi szakszervezeti elnök: nap mint nap feladja valaki2021. november 10. (szerda) 11:05Weborvos

50 százalékos béremelésre lenne szükség ahhoz, hogy ne hagyják el többen a pályát, és akik már elmentek, visszajöjjenek.

Elolvasom
Vége a türelmi időszaknak, elektronikus vényen kell felírni a gyógyászati segédeszközt2021. november 9. (kedd) 15:46

2021. november 1-én elindul a gyógyászati segédeszközök széles körének elektronikus vényen történő rendelése és kiadása. Így aznap véget ér az átmeneti időszak, mely az EESZT gyógyszeres eRecept moduljában, kizárólag az egészségbiztosító - NEAK - által engedélyezett, szűkebb terméklistán lévő gyógyászati segédeszközök elektronikus vényfelírására és kiadására nyújtott lehetőséget. Ezt követően, már az EESZT eGYSE modulján keresztül kerülnek felírásra és kiadásra a gyógyászati segédeszközök.

Elolvasom
Oldalak (828): « Első ... 745 746 747 748 ... Utolsó »
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 31069581 Cikket olvasták: 10012 Layout & Coding: Dexef Kft.