Átfogó, három pillérre épülő ápolóképzési és életpálya-fejlesztési programot indít a Magyar Ápolók Napján a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza. A kezdeményezés célja a gyermekápolás minőségének további javítása, a gyakorlati képzés megerősítése, valamint a hosszú távú szakdolgozói utánpótlás biztosítása.
ElolvasomA súlyos egészségi problémával élő, fogyatékos emberek részére nagy segítséget jelentenek azok a kedvezmények, amelyek kiadásaikat csökkenthetik. A kedvezmények egy része független az esetleges keresőtevékenységtől, más részük a munkajövedelemhez kötődik, írja az ado.hu.
ElolvasomA Pest Vármegyei Főügyészség több rendbeli minősített vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta a letartóztatását annak a gyermekorvosnak és asszisztensének, akik több esetben pénzért cserébe hamisan igazolták kötelező védőoltások beadását.
ElolvasomA Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2025 áprilisában emelt vádat a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egészségügyi osztályára korábban beosztott orvos, valamint a volt osztályvezető ellen kétrendbeli hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt, valamint egy jelenleg is szolgáló ápoló ellen jelentési kötelezettség megszegésének vétsége katonai bűncselekmény miatt, közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Elolvasom"Egy éjszakai pszichiátriai ügyeleti ellátás azt mutatja, hogy a magyar társadalom abszolút nincs jól. A visszatérő problémák közt vannak a függőségek és az alkoholmegvonás. Látszik, hogy a társadalom is igazából tűzoltásnak használja a pszichiátriát: a legtöbb ember addig foglalkozik a pszichés nehézségekkel, ameddig muszáj. Azt látjuk, hogy a társadalom sem úgy tekint a lelki egészségre, mint egy hosszú távon fenntartandó, fontos jólétet szavatoló valamire, hanem ameddig probléma van, azt oldjuk meg, hogyha nincs probléma, akkor pedig ne foglalkozunk vele a továbbiakban. Szívesen látjuk a döntéshozókat és az ágazat vezetését is a Nyírő Gyulában egy ügyeletre, megnézhetik, hogy milyen állapotok vannak és milyen beteganyag kerül hozzánk" - mondta a Reggeli gyorsban Srádi Péter, pszichiáter szakorvos, a Magyar Orvosok szakszervezetének elnöke, a Nyírő Gyula Kórház szakszervezeti csoportjának vezetője.

"Egy éjszakai pszichiátriai ügyeleti ellátás azt mutatja, hogy a magyar társadalom abszolút nincs jól. A visszatérő problémák közt vannak a függőségek és az alkoholmegvonás. Látszik, hogy a társadalom is igazából tűzoltásnak használja a pszichiátriát: a legtöbb ember addig foglalkozik a pszichés nehézségekkel, ameddig muszáj. Azt látjuk, hogy a társadalom sem úgy tekint a lelki egészségre, mint egy hosszú távon fenntartandó, fontos jólétet szavatoló valamire, hanem ameddig probléma van, azt oldjuk meg, hogyha nincs probléma, akkor pedig ne foglalkozunk vele a továbbiakban. Szívesen látjuk a döntéshozókat és az ágazat vezetését is a Nyírő Gyulában egy ügyeletre, megnézhetik, hogy milyen állapotok vannak és milyen beteganyag kerül hozzánk" - mondta a Reggeli gyorsban Srádi Péter, pszichiáter szakorvos, a Magyar Orvosok szakszervezetének elnöke, a Nyírő Gyula Kórház szakszervezeti csoportjának vezetője.
