Bejelentkezés
 
 
Hangsúlyos képviseletet kap a MOK-ban az alapellátás2023. december 8. (péntek) 08:00MedicalOnline

A praxisjog meghatározza az egy orvoshoz tartozó területet, annak megváltoztatása két fél közös megegyezésén alapul.

Elovasom
Az orvosok is ugyanúgy szenvednek a rendszertől, mint a betegek2023. december 7. (csütörtök) 08:05telex.hu

Mindkét oldalnak változnia kell, és ehhez az első lépés az, hogy felismerjék és megértsék a kialakult helyzet ok-okozati összefüggéseit.

Elovasom
Öt év börtön fenyegeti az állásából felfüggesztett klinikavezetőt2023. december 7. (csütörtök) 08:03nepszava.hu

Vélhetően három páciens pénzt adott valamilyen szolgáltatásért, amit a gyanú szerint az orvos elfogadott.

Elovasom
A mentőket most virtuális karácsonyfa feldíszítésével segíthetjük2023. december 7. (csütörtök) 08:02heol.hu

Egy-egy karácsonyfadísz kiválasztásával akár életmentő eszköz beszerzéséhez is segítséget nyújthatunk.

Elovasom
Mégis, mi folyik a hazai szülészeteken? Császármetszés-kórkép2023. december 7. (csütörtök) 08:02economx.hu

Magyarországon átlagosan a szülések 40 százaléka császármetszéssel ér véget, a WHO szerint ezzel szemben a 15 százalékos arány lenne ideális.

Elovasom
Beperelte a magyar államot a Pfizer2023. december 6. (szerda) 07:5424.hu

Az ügy középpontjában több millió adag vakcina áll, amiket a magyar kormány nem hajlandó kifizetni és átvenni.

Elovasom
Oldalak (794): « Első ... 494 495 496 497 ... Utolsó »
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 29614418 Cikket olvasták: 3123 Layout & Coding: Dexef Kft.