A balesetben a mentőautóban szállított beteg és kísérője, valamint a személyautó vezetője, továbbá a mentőszemélyzet két tagja könnyebben megsérült.
ElolvasomÖrömmel küldjük legújabb 2024 nyári számunkat, s egyben kívánunk kellemes pihenést, nyaralást s jó olvasást, Munkatársaim nevébe.
Forrai Judit –alapító főszerkesztő
ElolvasomA Budai Egészségközpont egy 35,5 ezer négyzetméteres kórházat épít 62 milliárd forintból, az állami támogatás összege eléri a 26 milliárd forintot.
ElolvasomCsütörtökön is megdőlt a napi hőmérsékleti rekord, az országos tisztifőorvos jövő csütörtök éjfélig meghosszabbította a harmadfokú hőségriasztást.
ElolvasomA Duna Menti Regionális Vízmű szerint a hőség miatt megugorhat a vízfogyasztás, ami vízhiányhoz vezethet.
ElolvasomTöbb lift nem működik a Péterfy Sándor utcai kórházban, egy kerekesszékes nő azt mondta, ezért az udvaron, egy betegszállító buszban vettek tőle vért. A János-kórház ortopédiáján eközben a klíma romlott el, a Híradó információi szerint emiatt több műtétet elhalasztottak. A kórházak karbantartásáért felelős főigazgatóság azt közölte: már javítják a klímákat, és addig is intézkedtek a hűtésről.
Elolvasom