Évente 28 milliárd forint adót fizetnek be ezen a jogcímen, míg a gyógyszerkasszából ennél jóval kisebb összeget fordítanak a készítményeik ártámogatására.
ElovasomBerényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.
ElovasomA vásárlásban döntő szempont a korábbi tapasztalat (54%), a patikus ajánlása (49%) és az ár (39%).
ElovasomNem tudnak minden feltételt biztosítani: az eddigi magánszolgáltatók kártalanítását, az elegendő szakdolgozót, illetve az új gépeket.
ElovasomA kezdeti viták már a helyükre kerültek, ma már a praktizáló háziorvosok több mint 80 százaléka aláírta a szerződést az OMSZ-szal.
ElovasomAkkor tud egy kórházigazgató jól működni, ha van ideje arra, hogy stratégiai döntéseket hozzon, és ezeket meg is tudja valósítani.
Elovasom