Magyarország a GDP 1,32 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, komoly lemaradásban vagyunk az EU tagállamaihoz képest, írja az Economx.
ElolvasomA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt, közölte a hatóság pénteken.
ElolvasomTedd le a terhed! néven új program indul, amelynek keretében a 112-es segélyhívó számon állami gondoskodásban lévő gyermekekkel kapcsolatos bántalmazást, abúzust lehet bejelenteni, közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.
ElolvasomA traumatológiai műtő után újabb műtőblokkot nyitnak meg a Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumban. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, mint engedélyező hatóság, megadta az engedélyt az SBO épületében lévő műtő használatba vételére is.
ElolvasomA legnagyobb mértékű növekedés az egészségügyi szakdolgozók körében valósult meg tavaly, a bruttó bérek 20 százalékkal emelkedtek.
ElolvasomTakács Péter: a közszolgálatban dolgozók, így az ápolók, orvosok is egymillió forintos otthontámogatási támogatást kaphatnak.
Elolvasom