KezdőlapAktualitásokJelentkezés/AdatfrissítésGY.I.K.A szervezetrőlAlapszervezetekDokumentumokLapszemleKapcsolatSzolgáltatásokKeresés
 
 
2021. július 9. (péntek) 18:47Weborvos

Levelet kaptak a háziorvosok Orbántól, van, aki így reagált

Mangó Gabriella háziorvos szerint jó, hogy egyre többen értékelik a háziorvosok és az asszisztenseik munkáját.

„Szeretném megköszönni, hogy alapfeladataik ellátása mellett nemcsak az otthon gyógyulók kezelésében vállaltak döntő szerepet, de megértő türelemmel adtak tájékoztatást a körzetükben élő emberek vírus elleni védekezéssel és vakcinákkal kapcsolatos kérdéseire is. Büszkék vagyunk arra, hogy az oltások beadásában, illetve az oltópontok munkájának szervezésében való részvételük végül olyan sikeresnek bizonyult, hogy más országok is felfigyeltek rá. Meggyőződésem, hogy az Önök kulcsfontosságú közreműködése nélkül jóval kevesebb embert tudtunk volna beoltani és ezzel megvédeni a betegségtől" - írta többek között Orbán Viktor a háziorvosoknak, számol be a Ripost

„Őszintén mondom, nagyon jólesett, mert amikor korábban megköszönték a kórházi egészségügyi dolgozók munkáját a koronavírus elleni küzdelem kapcsán, akkor kicsit úgy éreztem, hogy ebből valahogy mi, háziorvosok kimaradtunk. Most, a Semmelweis nap környékén, amikor is az egészségügyi dolgozók által végzett munkát elismerik, mégis gondoltak ránk, háziorvosokra és az asszisztenseinkre, akik velünk együtt, bizony, erőt és energiát nem kíméltek azért, hogy minél több embert sikerüljön beoltanunk” – mondja a Mangó Gabriella háziorvos, aki csak a saját körzetéből – ami körülbelül 1150 fő – 780 embert oltott be.

”Ez személyenként legalább három-négy telefont jelent oltás előtt, hogy el tud-e jönni a páciens, megfelel-e neki az időpont, van-e bármilyen problémája... Éppen ezért én nagyon köszönöm az asszisztensnőimnek, akik az estéikből, a saját családjukra szánt időből vettek el azért, hogy a szervezőmunkában segítsenek. Hálás vagyok az önzetlen munkájukért!" – tette hozzá a doktornő. „Az oltás mindig stresszel és rengeteg plusz munkával jár és emellett a napi munkánkat is el kellett látni. Ezért előfordulhatott csúszás a rendelésben, mégis örülök, hogy sokaknak tudtam segíteni, például azoknak is, akiknek esetleg nem sikerült elérni a megnövekedett feladataik miatt leterhelt háziorvosukat. Jó, hogy a miniszterelnök – és úgy tűnik, most már sokan mások is – értékelik a háziorvosok és az asszisztenseik munkáját” – mondta a doktornő.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 2354288 Cikket olvasták: 67 Layout & Coding: Dexef Kft.