KezdőlapAktualitásokJelentkezés/AdatfrissítésGY.I.K.BemutatkozásAlapszervezetekLetöltésekLapszemleKapcsolatSzolgáltatásokKeresés
 
 
2021. február 27. (szombat) 10:47Weborvos

Kincses: van orvos, akit zsarolnak, hogy írjon alá

A MOK elnöke szerint már sikerült eredményeket elérniük, de ez csak akkor jó, ha az intézményekben is van látszata.

Hiába tűrhetők a jogszabályok, ha nem megfelelően alkalmazzák őket az egészségügyi intézményekben – mondta csütörtökön Kincses Gyula az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint sikerült eredményeket elérniük jogszabályalkotásban, megfelelő garanciákat sikerült kialkudni, és partneri kapcsolat alakult ki az Országos Kórházi Főigazgatósággal is, de ez “mit sem ér, ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló új szerződések esetében a végpontokon, vagyis az intézményekben komoly baj van.”

Kincses szerint van olyan orvos, akit azzal zsaroltak, ha nem írja alá az új szerződést, nemcsak elveszíti az állását, de máshová sem tud majd elmenni dolgozni. Kincses ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez jogilag nem így van, és nem lehet megtenni.

A szerződést március 1-je éjfélig kell aláírnia az orvosoknak. A MOK-elnök úgy véli, az orvosok nagyobbik fele alá fogja írni a szerződést, többen, mint amilyen számokról most hallani lehet.

Szóba került az ügyeleti pótdíj is: bár jelenleg ugyanannyiról van szó, mint régebben, sokszor nem a “hivatalos” mértéket kapták az orvosok, mert annyiért nem talált volna a kórház ügyeletest. Ezért a tényleges, most kialkudott ügyeleti pénz olyan területeken, mint a sürgősségi ellátás vagy a traumatológia, magasabb volt, mint a most megemelt bér. Ezzel a problémával a MOK a kórházi főigazgatósághoz fordult.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még orvos hétfőn, az elnök úgy válaszolt: az országos helyzetet tekintve inkább lesz, viszont a vidéki kollégáknak más a helyzete, ezt látni kell. Vidéken ugyanis nem mindenhol van alternatíva, nem tudnak elmenni magánellátásba dolgozni.

További részletek a cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 1657262 Cikket olvasták: 89 Layout & Coding: Dexef Kft.