Bejelentkezés
 
 
2021. február 22. (hétfő) 13:15

A MOSZ sajtóközleménye

A Magyar Orvosok Szakszervezete üdvözli azt, hogy a több évtizedes hálapénz rendszer végre felszámolásra kerül, és ezzel párhuzamosan az orvosok bérrendezése is megkezdődik az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvényben foglaltak szerint. Ugyanakkor továbbra is hangot kell adnunk számos aggodalmunknak.

A béremelés és a hálapénz kivezetése megtörténhetett volna az új szolgálati jogviszony nélkül is, annak alapjogokat sértő, hátrányos és bizonytalanságot keltő szabályai nélkül. Az új jogviszony bevezetése azzal fenyeget, hogy az egészségügyi dolgozók egy jelentős része az állami egészségügy elhagyására kényszerül majd 2021. március 1-jétől.

A Magyar Orvosok Szakszervezete ismételten aggodalmát és szolidaritását fejezi ki a szakdolgozókkal (a teljesség igénye nélkül: ápolók, asszisztensek, dietetikusok, gyógytornászok, mentődolgozók stb.) és a műszaki és gazdasági területen dolgozókkal szemben, akiktől úgy veszik el a közalkalmazotti státusszal járó szerzett jogaikat, hogy azért semmilyen kompenzációt nem kapnak – csak egy ígéretet, hogy a bérük nem csökkenhet a korábbihoz képest.

A végleges szerződéseket még mindig nem kapta meg az egészségügyi dolgozók jelentős része, mindössze néhány nap marad számukra az áttekintésre és aláírásra, és még 3 nappal ezelőtt - 2021. 02. 19. péntek délután és este is - újabb részletszabályok jelentek meg a besorolásokkal és a szerződés feltételeivel kapcsolatban.

Az új szerződés ugyan sok orvos számára valóban alapbérnövekedéssel jár, ugyanakkor az eddig napvilágot látott információk az ügyeleti díjak mértékéről aggasztóak.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság által meghatározott százalékos juttatás a kötelező ügyeletek vonatkozásában (hétközben 70%, szombaton 80%, vasárnap és ünnepnapon 90%), a MOSZ véleménye szerint megalázó! Nem tartjuk emberségesnek azt az elvet mely a munkavállalót kötelezi a munkaidején túl ügyeleti munkára, és annak díjazása nem meghaladja, hanem kevesebb, mint a rendes óradíj. Orvosok, egészségügyi dolgozók töltenek éjszakákat, hétvégéket, szentestét és más ünnepnapokat családjuktól távol, vállalnak óriási felelősséget erejükön felül és az anyagi megbecsülése ennek az áldozatnak nem éri el a normál, hétköznapon végzett munkavégzés óradíját. Ez a szemlélet a 21. század Európájában a MOSZ véleménye szerint vállalhatatlan.

Többször kezdeményeztünk már párbeszédet az illetékes döntéshozókkal a részletszabályozással, az ügyeleti díjazással kapcsolatban, azonban sajnos érdemi tárgyalásra eddig nem került sor. A MOSZ továbbra is nyitott az egyeztetésekre, és bízik benne, hogy a megalázó helyzet megszüntethető. Ugyanakkor a probléma gyökerének megoldását egyedül egy jó és világos törvényi szabályozás jelentheti, amely valóban méltó az egészségügyi ágazathoz.

A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöksége

2021. 02. 22.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6083060 Cikket olvasták: 2853 Layout & Coding: Dexef Kft.