Idén is milliárdos nagyságrendű adójóváírást érvényesíthetnek márciusban a nyugdíjra takarékoskodók.
Február közepéig kiküldik a szolgáltatók a 2023-as befizetésekről szóló igazolásokat a nyugdíj megtakarítások után, amelyek alapján ellenőrizhetők az szja-visszatérítések - hívták fel a figyelmet a GRANTIS szakértői, írja az ATV.
Az adójóváírás érvényesítésének folyamata márciusban indulhat el, amikor az szja-bevallás tervezetek is megérkeznek. Tavaly közel 1 millió fő részesült több mint 54 milliárd forintos adójóváírásban. Az egy főre jutó adójóváírás összege átlagosan 54 ezer forint volt.
Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok évi maximum 150 ezer forintot (ebbe az egészség-, és önsegélyező pénztári befizetések is beleszámítanak), a nyugdíjbiztosítással rendelkezők legfeljebb 130 ezer forintot, a nyugdíj előtakarékossági számlán takarékoskodók pedig maximum 100 ezer forintot igényelhetnek vissza. Azok, akik több megtakarítási formát is kombinálnak, évi 280 ezer forintos adójóváírást is kaphatnak, írja az ATV.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza