
Amitől biztosan nem kell tartaniuk az oltottaknak, hogy covid-fertőzéssel az állapotuk súlyossá válik.
ElolvasomHa januártól a hálapénz adását is büntetni fogják, vajon hogyan választhatnak maguknak orvost a várandós nők? A kormány láthatóan nem akar ujjat húzni egy, a szülészekénél is erősebb lobbival, ezért egy szerződéssel ezután is megengednék majd a magyar kismamáknak a fogadott orvos intézményét. Az orvosi kamara azonban ezt csak átmeneti időre javasolta megoldásnak. Lénárd Rita, a kamara alelnöke a Telexnek azt mondta: az ő céljuk határozottan az, hogy belátható időn belül mindenki az ügyeletes orvosnál szüljön, úgy, ahogy az Nyugat-Európában régóta megszokott.
ElolvasomA MOK titkára szerint ezt semmiképp nem szabad büntetni, a hatóságok viszont szankcionálni fogják.
ElolvasomÖsszesen 11 konzultációs szoba áll rendelkezésre, és a folyamat elején 7 orvos vizsgálja az oltási státuszt.
ElolvasomA 444.hu interjúja dr. Svéd Tamás titkárral
ElolvasomA Magyar Kórházszövetség workshopján számos, a gyógyítást segítő újdonságot mutattak be.
Elolvasom