
Május 26-ig lehet pályázni. A két nyertes pályázatot egyenként 500 000 Ft (nettó) pénzjutalommal díjazzák.
ElolvasomA hvg. hu szerint brit kutatók vizsgálata kimutatta, hogy bizonyos, a kórházi fertőzésekért felelős baktériumok lebonthatják az orvosi műanyagot, így bekerülhetnek az emberi szervezetbe.
ElolvasomA jól képzett egészségügyi szakdolgozók a jövőben önállóan, saját jogon is elláthatnak olyan tevékenységeket, amelyeket eddig kizárólag orvosi diplomával lehetett végezni, jelezte a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára kedden, a Debreceni Egyetemen (DE) rendezett Fórum az ápolásról című konferencián.
ElolvasomAz Oszakai Egyetem kutatói a hormon (szteroid) anyagcsere-útvonalak mesterséges intelligencia által vezérelt modellbe történő beépítésével új rendszert fejlesztettek ki az ember biológiai életkorának becslésére.
ElolvasomNapjainkban a világ adatállományának mintegy 30 százalékát az egészségügyi iparág termeli, ebből a kórházak felől évente átlagosan 50 petabájt érkezik.
ElolvasomA Melanoma Institute Australia által vezetett klinikai vizsgálat kimutatta, hogy a nivolumab és ipilimumab kombinált immunterápia jelentős előnyt nyújt előrehaladott melanoma kezelésében, különösen az agyi áttétekkel rendelkező betegeknél. Ez az eredmény új reményt ad más daganattípusok kezelésében is.
Elolvasom