A hvg360 szerint a hatóság a szakmai szabályok lazításával válaszol a humánerőforrás-válságra, a betegeket társszakmabeliek és rezidensek látják el.
ElovasomMeghalt Dr. Andics László orvos, a Magyar Vöröskereszt egykori elnöke, derül ki dr. Göndöcs Zsigmond, a humanitárius szervezet ugyancsak egyik korábbi elnöke Facebook-bejegyzéséből.
ElovasomMagyarországon közel 70 ezren élnek epilepsziával, a páciensek egy része gyógyszerrezisztens, számukra jelenthet megoldást egy új módszer.
ElovasomEgy tízpontos javaslatcsomagot fogalmaztak meg szakemberek, amiben többek között azt javasolják, hogy a gyerekek 14 éves korig ne regisztrálhassanak közösségi oldalakra.
ElovasomAkár évekig, sőt évtizedekig is diagnózis nélkül bolyonghatnak a ritka betegséggel élők Magyarországon. A szakértők szerint az ellátórendszer fejlesztése, a betegregiszterek bővítése és az európai együttműködés erősítése nélkül nehéz érdemi változást elérni.
Elovasom2026 egészségügye öt irányból fog alakulni Kóka János szerint, a választások eredménye pedig arra fog rávilágítani, hogy Magyarország végül melyik oldalra fog állni.
Elovasom