Több lift nem működik a Péterfy Sándor utcai kórházban, egy kerekesszékes nő azt mondta, ezért az udvaron, egy betegszállító buszban vettek tőle vért. A János-kórház ortopédiáján eközben a klíma romlott el, a Híradó információi szerint emiatt több műtétet elhalasztottak. A kórházak karbantartásáért felelős főigazgatóság azt közölte: már javítják a klímákat, és addig is intézkedtek a hűtésről.
Bővebben...„Amíg az a kormányzati alapmantra, hogy »kórházat nem zárunk be«, csak a tűzoltás marad” – mondták a 24.hu-nak a Magyar Orvosi Kamara vezetői. Svéd Tamás főtitkár és Meglécz Katalin alelnök a lapnak adott interjújában azt mondta, hogy az orvostársadalomnak és az embereknek is tudniuk kellene, milyen irányba halad az egészségügy szerintük titkosított átalakítása.
Bővebben...Június elején országos botrány lett abból, hogy hét hétre leállt a gyermeksebészet a Szegedi Tudományegyetem kórházában, az összes műtétre váró gyereket Pécsre, Debrecenbe vagy Budapestre kellett utaztatni, mert a gyermeksebészeti ellátásra szánt műtője nem felelt meg a szakmai követelményeknek és a jogszabályban előírtaknak. Az ügy a kormány ingerküszöbét is átlépte, Takács Péter egészségügyi államtitkár is értetlenségét fejezte ki.
Bővebben...Most a népegészségügyért és a prevencióért felelős Bábiné Szottfried Gabriella országos kórházfőigazgató-helyettesnek szűnik meg a pozíciója július 15-től.
Bővebben...A járóbetegellátásban évente 1,2 millióan bőrgyógyászati problémák miatt fordulnak orvoshoz, sokan hónapokat várnak egy-egy vizsgálatra. Egy magyar fejlesztéssel, akár egy hétre csökkenhetne a bőrgyógyászati várakozási idő. Ráadásul az ellátórendszer is 30 milliárd forintot spórolhatna vele.
Bővebben...Az állami egészségbiztosító adatai szerint hatvan napon túl több mint 30,4 ezer beteg vár valamilyen műtétre. A kötelező várólistákon 27,5 ezer beteg áll sorban a műtők ajtajában.
Bővebben...