Az ünnep alkalmával köszönetet mondunk minden orvosnak és egészségügyben dolgozónak az egész éves helytállásért, elhivatottságért és kitartásért.
Külön hálával gondolunk azokra, akik az ünnep napjaiban is szolgálatban vannak, nyugodt ügyeletet kívánunk!
Áldott karácsonyt kíván a Magyar Orvosok Szakszervezete!
Dr. Srádi Péter, elnök
Dr. Rajháthy Beatrix, alelnök
Dr. Sütő Renáta, alelnök
Ha valódi, kézzelfogható változást szeretnénk elérni a munkahelyeinken, akkor ehhez a helyi érdekvédelem megerősítése nyújtja a legnagyobb segítséget. A munkahelyi csoportok létrehozása és működtetése a legerősebb eszközünk a hatékony érdekérvényesítéshez lokális szinten.

Elég volt a hajszoltságból, a forráshiányból és az elviselhetetlen stresszből! A Szent Imre Kórház dolgozói megmutatták, hogy az egységes fellépés az egyetlen út az orvosi méltóság megőrzéséhez. A MOSZ arra kéri minden tagját és az egészségügy összes dolgozóját, hogy merítsenek erőt ebből a példából: ne hagyják magukat megfélemlíteni, és keressük együtt a kiutat a rendszerszintű problémákból.
A Magyar Orvosok Szakszervezetének teljes közleménye a vastagon szedett főcímre kattintva olvasható.

Légy része annak a közösségnek, amely mindig melletted áll és a te érdekeidet képviseli!
Csatlakozz a MOSZ-hoz 2026-ban is!
Jelentkezés a MOSZ-ba: https://magyarorvosok.hu/apply.php

Bővebben...
Elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, eseményekről és lehetőségekről
Exkluzív programokon vehetsz részt – csak tagoknak!
Közvetlenül kapcsolatba léphetsz más tagokkal, megoszthatod tapasztalataid, kérdéseid, ötleteid
Ne maradj le semmiről, lépj be most, és használd ki a tagság minden előnyét!
Fontos: a csoportba csak rendezett MOSZ tagdíjjal rendelkező tagok tudnak belépni!
A csoport az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/groups/520357827718363

Bővebben...
