VÍRUSBÉKE VAGY FEGYVERSZÜNET?

Mindig is utáltam a politikai gazdaságtant. Mindegy volt, hogy a kapitalizmus politikai gazdaságtana vagy a szocializmus politikai gazdaságtana virított az egyetemi jegyzet címlapján. Milyen boldog voltam medikusként, majd fiatal orvosként hogy nincs politikai belgyógyászat és politikai sebészet! Nincs „jobbkézsebészet” és „balkézsebészet”. Arra néha gyanakodtunk, hogy miután itt Európában győzött a kapitalizmus (Kínában is, csak ott másképp hívják, és még nem tört be vagy ki a többpártrendszer), a gazdaság nagy szereplői nem tisztán a klasszikus közgazdaság elvei szerint „játszanak”. Még az „átkosban” borzongva olvastunk a bécsi Allgemeines Krankenhaus új épületei körüli hatalmas gazdasági botrányokról, panamákról, egyes világhírű beszállító cégek vezetőinek letartóztatásáról, és akkor felsóhajtottunk, az igazi demokrácia hogy megbünteti a korrupciót. Persze, a vezetők elég hamar szabadultak, de ezek már kis mínuszos hírek lettek, amelyek senkit se érdekelnek.

Vakcinaháború

Ezek az emlékek idéződtek fel bennem, amikor tavaly év vége felé Európában az EMA veszélyhelyzeti engedélyeket kezdett adni a koronavírus ellenes vakcinákra a legnagyobb gyógyszergyáraknak. Megkezdődött a tömegtermelés, egy egész világ kezdett reménykedni. Az első disszonáns hangok a keleti és nyugati vakcinák szembeállításakor csaptak fel. Mert ezeket a vitákat fura módon nem tudósok vívták, hanem politikusok. Volt közöttük orvosnak álcázott politikus is, de ez azért elég hamar kiderült.

Egyfelől, szakmai berkekből lehetett tudni, hogy az orosz kutatók és gyártók együttműködnek az egyik leghíresebb német szervezettel, a Paul Ehrlich Intézettel. (Megvan, kedves orvoskollégák? A német Ehrlich és a japán Hata találták fel a 606. kísérletre a Salvarsant, az első hatásos szifilisz elleni gyógyszert – persze Nobel-díjat kaptak érte.) Azaz, lehetett átmenetileg bármit mondani az orosz oltóanyagról, csak azt nem, hogy nincs mögötte komoly szakértelem.

Ezután kezdte „mindenki”, csak úgy általában szidalmazni a kínai oltóanyagot, mert ők csak oltottak otthon és már mindenütt, főleg Ázsiában, és még mindig nem nyújtottak be kérelmet az európai hatóságokhoz. Csendesen kérdeztem: miért nyújtottak volna be? A föld lakóinak több mint a fele Ázsiában él. Kínának, Indiának ez elég nagy piac. Az általunk ismert oltóanyagot a legősibb technológia szerint, világszínvonalú laborokban és gyárakban állították elő. Nyilván, nem akarták sem a népüket, sem az üzleti partnereiket megkárosítani.

Veszélyhelyzetben az EMA is csak ideiglenes engedélyt ad ki, amelyik persze értékes, de a felelősség a nemzeti hatóságokon van. Meg is írták a svájci szaklapok, az ottani vezető szakemberekre hivatkozva, hogy ők egyáltalán nem az EMA-ra támaszkodnak, mert van saját hatóságuk és kész. Ez az ismeret csendben elsikkadt, senkinek nem volt érdeke terjeszteni. És az igazi érdekesség csak ezután jött, amikor az egyes gyártó multik, részben az EMA-ra is hivatkozva elkezdték egymást „szívatni”. Ennek persze van látható alapja: a vakcinák többféle elvi alapon és az azonos elvi alapon állók is esetenként eltérő technológiával készültek.

Bulvárpopulizmus

A bulvárpopulizmus azonnal kész volt a demagóg kérdéssel: melyik jobb? Csak így, parasztos egyszerűséggel. Sajnos, számos politikus és szakmai influenszer is bement ebbe a csapdába, és szinte hittétel szerűen kezdtek állást foglalni, frontokat kialakítani. Visszatértünk a másfél évezrede elhagyott „homousion, homoiusion” vitához, további részletek Madách Imre: Az ember tragédiájában.

Kellett egy kis idő, amíg a kedves és nem elfogult szakember olvasókban megérett az „aha” élmény, hogy gyakorlatilag mindegyik nálunk megismert vakcina jó. Vannak persze kisebb különbségek, de ez az eddigi vizsgálatok pontatlansága, vagy a vizsgált populáció életkori és egyéb sajátosságaival is összefüggenek. Remek táblázatok kerültek forgalomba, és a viták valamelyest áttekinthetőbbek lettek.

Majd a vita, azaz az érdekharc, újabb fordulatot vett, az egyik nagy és elismert gyártót kezdték egy ritkán jelentkező, nehezen bizonyítható tromboembóliás szövődmény miatt „kritizálni”. Sikeresen, mert vagy leállították, vagy korlátozták a forgalmazását. És láss csodát, az elmúlt órákban a leginkább innovatív készítményről is elkezdtek „sötét titkokat” terjeszteni. De itt még nincs vége: Biden elnök elrendelte, szigorúan vizsgálják meg, hogy a vuhani vírustörzs netán egy laboratóriumból „szökött ki”, ráadásul valamilyen biológiai fegyverkísérlet tárgyaként. A kínai válasz se késett: a külügyi szóvivő megengedett magának egy eszmefuttatást, hogy esetleg amerikaiak hurcolták be Vuhanba a vírust, amelyik ráadásul az USA hadsereg valamelyik laborjából, és itt megneveztek egyet, szabadult ki.

Az itt bemutatott eseményen mind „komoly” hatósági emberek, vezető hivatalnokok szájából, és magas presztizsű médiumoktól jutottak a nagyérdemű közönséghez. Erre mondják: megáll az ész és körülnéz...

Canberrai emberünk

Eközben a vírus „teszi a dolgát”, fertőz, terjed, mutálódik. Keményen szorongatja Indiát, és ez a mutáns az elmúlt napokban Magyarországra is eljutott. A vakcináink állítólag jók ellene is. Legyen így. De a történetnek nincs vége: Ausztrália ügyvezető miniszterelnöke szerdán drámai bejelentést tett, és csütörtöktől hermetikusan lezárták, teljes lockdownra kényszerítették a 7 milliós lakosú Victoria államot, benne a 4,5 milliós Melbourne városát. Azt vélelmezik, hogy egy indiai mutáns mutálódott tovább és egy minden eddiginél fertőzőbb változat jött létre.

Mi most eddig ennyit tudunk. De a véletlen úgy hozta, hogy Magyarország canberrai nagykövete, az egyik legtapasztaltabb magyar infektológus, aki az ajkai Magyar Imre Kórház fertőző osztályát vezette, majd a Szent László Kórház főigazgatója is volt. Később egészségügyi miniszter, majd a következő Orbán-kormányban külügyi államtitkár lett. Az idősebbek már biztosan kitalálták: dr. Mikola Istvánról van szó. Egy biztos, hogy a kormány erről az új fejleményről pontos, szakszerű és érthető tájékoztatást fog kapni. Azt már csak hozzáteszem, hogy remélem, a járvány után módunk lesz beszélgetni egykori évfolyamtársammal az ausztrál járványügyi intézkedésekről, amelyek innen, a földgolyó túloldaláról nagyon eredményesnek tűntek.

EM-Day

Mindeközben itthon nagyjából visszhangtalanul (persze a mentők nem felejtették el) múlt el egy jeles nemzetközi ünnepnap. Május 27. az EM-Day, Emergency Medicine Day, a sürgősségi orvoslás európai napja. Kiváló alkalmat kínált volna, hogy az „általában” hős orvosok és az „általában” hős ápolók és mentősök mellett figyelem irányuljon egy viszonylag új, békeidőben viszonylag kicsi szakterületre, a sürgősségi orvoslásra. Több szakmából tevődik össze, a helyszíni életmentéstől, a professzionális transzporton át a kórház sürgősségi osztályáig terjed. Ha ennek a láncnak minden pontja szakszerű és stabil, akkor nagyon sok bajbajutott embernek az életet jelenti, sokaknak a korai életmentés a rokkantság elkerülését, a teljes rehabilitációt. Nagyon sokféle betegség vezethet az életveszélyes állapothoz, és nem túl régi az a felismerés, hogy első ellátásuk gerincét egy különleges tudású rendszer képezi, amelyik azután a megmentett és stabilizált beteget a megfelelő szakellátás kezébe adja, vagy további kezelésre az intenzív osztályon helyezi el.

Ez a rendszer lassan épült ki, az elmúlt évtizedekben vált általánossá, és elkötelezett orvosok, ápolók százai küzdötték ki a szükséges feltételeket. Még arra is volt erejük, hogy egy tudományos társaságban (MSOTKE) megalapozzák és továbbfejlesszék a szakma elméleti alapjait és terjesszék a gyakorlati ismereteket. Már a COVID-járvány előtt sokat küzdöttek a magyar egészségügyi rendszer bürokráciájával, időnként fura beutalási szabályaival, amelyek miatt a lakosság, esetleg a háziorvosok rákényszerültek a szakmailag nem indokolt terhelésükre, de a lakosság „kényelemszeretetével” is meg kellett küzdeni.

A lecsapó járvány hihetetlen terhet zúdított rájuk. Meg kellett duplázni magukat, részben a legsúlyosabb COVID-betegek fogadásának, kivizsgálásának, osztályozásának feladataival találkoztak, másfelől egy másik team el kellett lássa az összes nem fertőzött sürgős beteget, miközben a programozott ellátó kapacitások leálltak vagy beszűkültek.

A hősök hősei ők, akiket megkülönböztetett tisztelettel köszöntök!

Hozzon nekik és minden egészségügyi dolgozónak jól megérdemelt pihenést, kikapcsolódást, feltöltődést a nagyon várt – és remélt – járványmentes időszak!