Bejelentkezés
 
 
2021. július 19. (hétfő) 10:18Weborvos

Van, akit felháborított a kötelező oltás

Megoszlanak a vélemények az egészségügyi dolgozók körében arról, hogy a kormány kötelezővé teszi az oltást számukra.

Megoszlanak a vélemények az egészségügyi dolgozók körében arról, hogy a kormány kötelezővé teszi az oltást számukra. Egyesek egyetértenek vele, mások fel vannak háborodva. A szakemberek egyébként várták a döntést. Azt egyelőre nem tudni, hogy hányan fogják elhagyni a pályát az intézkedés miatt, de nagy feladata lenne most az infektológusoknak, meggyőzni a kétkedőket - írta a 168.hu.

Az Egészségügyi dolgozók nevezetű Facebook-csoportban többen azt írják, a vakcinák kötelezővé tétele a pályájuk elhagyására kényszeríti őket. Sokan kísérleti szereknek tartják ezeket az oltóanyagokat, és nem szeretnék vállalni a kockázatokat, mások az egészségügyi rendszer összeomlasztására tett újabb kísérletet vélik látni a kormány határozata mögött. Vannak olyanok is, akik viszont teljesen egyetértenek, mondván, az egészségügyi dolgozók a koronavíruson kívül több más betegség ellen is kapnak kötelező védőoltást. „Kiemelten veszélyes környezetben dolgozók ne hisztizzenek, váltsanak munkahelyet, ha nem akarják felvenni a vakcinát” – írta egyikük.

A 168 további egészségügyi dolgozókat is megkérdezett az ügyben, a téma érzékenysége miatt nevük elhallgatását kérték. „Aki eddig kitartott a szakmája mellett, és belement az új, nem túl kedvező szolgálati jogviszonyba, az most a még nagyobb nyomás hatására azt mondja: ennyi volt, nincs tovább” – nyilatkozta a lapnak egy szakasszisztens. Szerinte nem kényszeríthetik rá senkire az oltást. Elmondta, ő már korábban átesett a víruson, és bizonyítottan magas az ellenanyaszintje, így az oltást mindeddig nem vette fel. Azt is elárulta, ha minden kötél szakad, maximum a kínai vakcinával hajlandó beoltatni magát, mert az a legrégebbi, bejáratott metódus alapján működik. „A megélhetésem forog kockán” – tette hozzá, utalva arra, hogy nem szeretne meghajolni a döntés előtt.

„Néhány kollégámmal már beszéltem erről, ők velem együtt oltatlanok, és bizony nem kívánnak ilyen feltételek mellett maradni” – mondta egy másik, mentőtisztként dolgozó nő. 

„Az egészségügyben százszázalékos átoltottság kell” – jelentette ki Zacher Gábor főorvos a 168-nak reagálva azzal kapcsolatban, hogy a kormány kötelezővé teszi a koronavírus elleni vakcinát az egészségügyi dolgozók számára. Szerinte épp itt volt az ideje ennek, mert ha a dolgozók nem jöttek rá maguktól az oltás fontosságára, muszáj őket más eszközökkel rávenni a felelős döntésre. „Ha az egészségügyi dolgozók kidőlnek a sorból, a következő hullámban nem lesz, aki ellátja a betegeket” – érvelt.

Továbbiak a cikkben

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6055095 Cikket olvasták: 1023 Layout & Coding: Dexef Kft.