VA BANQUE - avagy ésszerű lazítás?

„Vabank”, ezt a szót a magyar nyelvben is használjuk, ha a nagyon jelentős kockázatvállalást, a „mindent egy lapra” feltevő kártyás hasonlatot használjuk. Nem túl éles ez egy kicsit? Lehet, de a döntés súlyát érdemes illusztrálni.

A kormány szerdán döntött, a miniszterelnök aznap este a közösségi felületén, péntek reggel a rádióinterjújában, és a kettő között a kancelláriaminiszter a Kormányinfón bejelentette, hogy Budapesten és környékén általában szigorítanak, az ország többi részén, ahol egyelőre a járvány csak mérsékelt terjedést mutatott hétfőtől enyhítenek a korlátozásokon. Azt, hogy 84 ezer fiatal és néhány ezer pedagógus részvételével május 4-én az országban mindenütt írásbeli érettségit tartanak, már korábban eldöntötték. Így a két intézkedés találkozik, és csak reméljük, hogy nem multiplikálja a problémákat.

A járvány menedzselésére különleges felhatalmazásokat kapott kormány napról napra három probléma nyomása alatt őrlődik:

1)    Mindenféle nemzetközi statisztikai összehasonlításban a járványügyi helyzetünk kifejezetten jó. (Az adataink valódisága, a mérések kevés vagy elégséges volta körüli vitákat itt csak jelzem. Ezek a viták csak hosszabb távon fognak dűlőre jutni.)

2)    Mértékadó virológusok és járványügyi szakemberek ezt a jó eredményt kizárólag a korlátozó intézkedésekkel hozzák összefüggésbe. Néhány társadalomkutató és publicista elismeri a kapcsolódó tájékoztató kampány eredményességét és a lakosság (sokak számára meglepő) fegyelmezettségét, szabálykövető magatartását. Én hozzá tenném az Operatív Törzs mindennapi megjelenését, makacs edukációs célú kommunikációját, amin lehet ugyan viccelődni (ez nem mindig szép, de többnyire oldja a feszültséget) de szinte mindenkihez elér, és az összes médium számára munícióval szolgál.

3)    Nem lehet nem hallani a gazdaság segélykiáltásait, mert a leállított termelőüzemek, a szolgáltatások, a kereskedelem, a szállítás, a közlekedés nem termel se jövedelmet, se bért, se adóbevételt, tehát borul az ország, a települési közösségek, de sajnos nagymértékben a családok költségvetése is. A lakosság jelentős részének nincs olyan tartaléka, amivel a hosszabb jövedelem kiesést pótolni lehetne. Ez egy parancsoló szükséglet, mert élelmezés, lakhatás, közlekedés, tájékozódás és néhány egyéb dolog nélkül nincs értelmes élet.  

Más országok is keresik a stratégiai időzítés optimális pontjait, de a megoldások nagy szórást mutatnak. Jó példák mellett határozott figyelmeztetések is láthatók, a túl lazára vett intézkedések második fertőzési hullámot is elindíthatnak, amit mi eddig elkerültünk. Jól látszik ez a dilemma a miniszterelnök óvatos optimizmusa mellett megjelenő kísérő mondatokban is, (monitorozzuk a járvány minden rezdülését és azonnal beavatkozunk,) valamint az országos tisztifőorvos asszony mondataiban megjelenő aggodalomban, hogy minden előírást, javaslatot tartsunk be és vigyázzunk, vigyázzunk…

E kényes helyzetben ide illik az angol polgári forradalom vezetőjének, Oliver Cromwellnek a híres jelszava: „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!”

És akkor május elsején, a járvány rezdüléseit figyelő szakemberek és polgárok egy csendes bejelentésre kapták fel a fejüket. Én nem szégyellem, heurékát kiáltottam! Szinte a járvány kezdő pillanataitól zajlik egy vita, mivel kell/lehet diagnosztizálni a vírus vagy a fertőzés meglétét az emberekben, illetve ki lehet-e a fertőzés létezését zárni, akárcsak egy adott időpillanatra. Ez olyan alapvető kérdés, aminek a fontosságát a rengeteg intézkedés, átszervezés, anyag és eszközellátási információ áradatban nem tudom eléggé hangsúlyozni. Hiszen ez sorskérdés a valamilyen tüneteket produkáló betegnél: karantént kell-e elrendelni az esetében, vagy el kell kezdeni az intézeti gyógykezelést. Az egyedi, majd csoportos fertőzések fázisában a járvány megfékezésének legfontosabb eszköze a kontakt fertőzöttek felkutatása. Ez sem a szervezést, sem a szűrés kifogástalan és elegendő számú megvalósítását tekintve is bonyolult kérdés. A két fő irány: a vírus genetikai azonosítása (PCR) és a vírus nyomának, az emberi immunválasznak a megtalálása technikailag nagyon különbözik. A PCR egy bonyolultabb, lassúbb és drágább vizsgálat, de ha van a szervezetben vírus, akkor nagy pontosságú módszer. A gyorsteszt pontossága, (gyakran sokkal) kisebb, viszont a kapott információ a beteg állapotáról és tervezhető gyógyításáról mond többet. És még egy lehetőséget kínál, amit egyelőre nagy óvatossággal kommunikálnak a válságot kezelő vezetők: a betegségből gyógyult emberek vérplazmája célzott, valóságos gyógyszere lehet a betegség kezelésének, gyógyításának. Ha ez bebizonyosodik, és a tömeges szűrések, mérések megtalálják a donorokat, akkor ennek szinte beláthatatlanul nagy jelentősége lesz addig, amíg a védőoltás és így a megelőzés le nem győzi ezt a vírust.

Bedros Róbert, a kórházi katonai parancsnoki rendszer főparancsnok helyettese bejelentette, hogy megérkezett az első olyan teszt és vizsgáló berendezés, amelyik nagy pontossággal képes a vérből elvégezni a gyors diagnosztikát. A Szent Imre Kórházban, amelyik a járványügyi védekezés budai kiemelt központja, már el is kezdték az üzemszerű bevezetést. Ugyan minden orvosnak, így nekem is „a beteg üdve a legfőbb parancs”, de azért a bejelentés hírére komoly megkönnyebbülést is éreztem. A frontvonalban dolgozó kollégáim is hozzájutnak az egyéni védőeszközök mellett, egy olyan lehetőséghez, hogy egészségi állapotuk, fertőzés mentességük rendszeresen ellenőrizhető legyen. Ennek jelentőségét szeretném világgá kiáltani, hiszen ezzel eldőlt egy kellemetlen vita, ahol az eszközök szűkösségében egymást bántottuk. A bevezetett technológia elképesztően pontos és nagy teljesítményű, egy átlagos kórház teljes személyzete egy nap alatt átszűrhető! Ezzel az eszközzel bővül a fegyvertár, sokkal jobban kontrollálható a járvány, tehát a lazítás következményei is tömegesen ellenőrizhetővé válnak!

A másik érdekes hír: egyik laptárs kiszivárogtatta Kásler miniszter úr levelét a kórházigazgatókhoz. A számos hasznos, a helyzethez alkalmazkodó finomítás mellett megjelent egy irányelv: 3000 rehabilitációs ágy „felszabadításáról”. Ahogy ma a fiatalabbak mondanák „dobtam egy hátast”. 19 napja írom, hogy az OORI durva átalakítása (Cserháti Péter látványos kirúgása) súlyos hiba volt. Az OORI a magyar egészségügy egyetlen, XXI. századi, súlyos főleg mozgásszervi (részben idegrendszeri eredetű) betegek rehabilitálására tervezett és megépített kórháza. Más célra használni végszükség esetén lehet, de ha nincs ilyen, akkor súlyos tévedés, pazarlás. Hogy egy szándékosan gonosz (de nyugodtan átgondolható) hasonlattal éljek: az Országos Onkológiai Intézetből is lehet elmegyógyintézetet csinálni. Csak parancsba kell adni. Betegszobák vannak, az infúziós kezelőhelyeken remek beszélgetéseket lehet tartani a Bálint csoportok résztvevőivel, a szakrendelő alkalmas a járóbetegek fogadására stb. Persze a hatalmas diagnosztikai park jórészt, a műtők teljesen használaton kívül kerülnek, de az elmegyógyászat feladatait lehet teljesíteni. Lehet, de nem érdemes. És nem szabad, ha nem muszáj.

Ezt a kérdést teszi általában helyre a miniszteri levél, és nagyon várom, hogy a legsúlyosabb rehabilitációt igénylő betegek is konkréten az erre a célra épített és felszerelt helyre kerüljenek. Mert a COVID-19-betegek nem tudják használni a hatalmas és számos kisebb tornatermet, a jelentős méretű uszodát és fizioterápiás komplexumot, és azt a rengeteg rehabilitációs eszközt, ami visszasegíti ezeket a betegeket a mindennapi életbe. És azt a hatalmas ortopéd-műszerész műhely komplexumot sem, amelyik az amputált betegek országos hatáskörű ellátó központja!

Egy másik Cromwell idézettel fejezem be ezt a jegyzetet:

„Ha beszélek, a fejembe kerül, ha hallgatok, a lelkembe.”

Cserháti Péter így járt. Megérdemelne egy halk bocsánatkérést, különösen, ha a felmentését kísérő szimpátia mellett a személyét érő gonosz írásokra gondolok. Nem akadályozta ő a koronavírus védekezést, csak olyan betegeket kellett képviseljen, akiket egy moderált vészhelyzetben is el kell látni.

Érdekes hetek következnek ránk. Figyeljünk és cselekedjünk ésszerűen. Ügyeljünk a puskaporra, hogy ne legyünk kiszolgáltatva egy olyan katasztrófának, amit tudatos cselekvéssel, értelmes együttműködéssel kezelni, megelőzni tudunk.