Bejelentkezés
 
 
2023. november 6. (hétfő) 07:23rtl.hu

Továbbra sincs fűtés a Szent János kórház pszichiátriáján

A Szent János kórház a csatorna megkeresésére azt írta: a pszichiátria kivételével a többi osztályon már megjavították a fűtést.

Továbbra sem fogadnak új betegeket a fővárosi Szent János kórház pszichiátriáján, mert nem tudják befűteni a teljes osztályt. Ezt a kórház is megerősítette Híradónknak. Még október közepén derült ki, hogy a kórház 4 osztályán is fűtési gondok vannak, a belgyógyászaton például voltak orvosok, akik kabátban dolgoztak. A hibát mostanra a pszichiátria kivételével kijavították - számolt be róla az RTL Híradó.

Kérdés, hogy más intézmények át tudják-e vállalni a János kórház betegeit. „A Nyírőnek is egészen nagy számú pszichiátriája van és a Honvéd kórháznak is. 60 vagy 80 ágyas talán a János kórház, nagyjából ugyanannyi beteg, kérdés, hogy van-e ennyi üres ágy, illetve majdnem biztos, hogy nincs, tehát betegeket kell elbocsájtani” – mondta Funk Sándor pszichiáter.

A Szent János kórház a csatorna megkeresésére azt írta: a pszichiátria kivételével a többi osztályon már megjavították a fűtést. Ott addig nem fogadnak új betegeket, amíg ki nem javítják a problémát. Az ellátást addig más kórházak vették át. A pszichiátrián lévők egy részét – akik állapota azt engedte – hazaküldték, és csak azokban a kórtermekben maradtak betegek, ahol „a fűtés javítása, a radiátorok cseréje már megtörtént”.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6597600 Cikket olvasták: 116 Layout & Coding: Dexef Kft.