Bejelentkezés
 
 
2023. március 14. (kedd) 06:40nepszava.hu

Törvénytelen túlmunkára köteleznék az orvosokat Miskolcon és máshol is

Úgy vélik, újabb példáját láthatjuk annak, hogy a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben.

Miskolcon a kórház főigazgatója levélben adott utasítást az orvosok jogait korlátozó törvénysértésre, más megyében egyéb módon próbálják az egészségügyi dolgozókat önkéntes munkára kényszeríteni - olvasható a Magyar Orvosi Kamara (MOK) hétfői közleményében.

Az egyik ilyen másik megye Veszprém, ahol a vármegyei irányító intézmény 6285-1/2022-es iránymutatásában az irányítása alá tartozó kórházaknak az alábbi utasítást adta ki, amely az egyes intézetek szervezeti és működési szabályzatában is iktatták. „Azon időszakban, amelyben a munkavállalóval önként vállalt többletmunka megállapodás nem áll fenn – akár azért, mert megkötésre sem került, akár azért, mert felmondás következtében megszűnt - az érintett munkavállalót szakterületi támogatás illetőleg fix díj címén juttatás nem illeti meg.”

A köztestület állásfoglalása szerint ez törvénysértő, ugyanis az egészségügyi dolgozókat nem lehet többletmunkára kényszeríteni. Ráadásul az előírások azt is tiltják, hogy köztük a vállalt többletmunka alapján tegyenek különbséget. Éppen ezért felszólítanak minden kórházigazgatót, hogy az önként vállalt többletmunka vonatkozásában vonják vissza törvénytelen intézkedéseiket és utasításaikat. 

„Aki az orvosi kamarát támadja betegellenességgel, az mindannyiunkat támad”

„Jelen eset is mutatja, hogy a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben. A központosított döntéshozatal nincs tekintettel a helyi munkaerőhelyzetre, a gyógyítók szempontjaira. A betegek ellátási biztonsága folyamatosan sérül amiatt, hogy kimerült, túlhajtott orvosok és szakdolgozók végzik ellátásukat. Az egészségügyi ellátórendszer működéséhez valódi, szakmai alapokon nyugvó, átlátható átalakítási terv szükséges, nem látszat-reformok” – zárul a MOK állásfoglalása.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 24523794 Cikket olvasták: 629 Layout & Coding: Dexef Kft.