Bejelentkezés
 
 
2023. június 8. (csütörtök) 07:34szabadeuropa.hu

Többen rosszul lettek az épülő iváncsai akkumulátorgyárban

Egyelőre nem tudni, milyen anyagot lélegeztek be a dolgozók, a rendőrség nyomozást indított.

Többtucatnyian lettek rosszul néhány napja az épülő iváncsai akkumulátorgyárban, miután valamilyen anyag a levegőbe került, és belélegezték – értesült a Szabad Európa.

Az esemény hétfőn az épülő iváncsai akkumulátorgyár Elektród nevű részlegében történt – értesült a Szabad Európa. Információink szerint valamilyen anyag került a levegőbe, amit többtucatnyian belélegeztek, és rosszul lettek tőle, hánytak és hasmenésük volt, többeknek kiütésük lett. Az érintettek egy forrásunk szerint védőruha nélkül dolgoztak többek között olyan nehézfémekkel, mint a kobalt és a nikkel, ezt követően lettek rosszul.

A gyár vezetői orvosi kivizsgálásra küldték az érintetteket, de szigorú hírzárlatot rendeltek el. Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lap kérdésére azt mondta, ők is tájékozódnak az ügyben, egyelőre annyi információjuk van, hogy valami rendellenesség biztosan történt.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette információnkat, hogy hétfőn ők is a helyszínen jártak. Mint megkeresésünkre írták, „az említett ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt folytat eljárást. A folyamatban lévő büntetőeljárásról – az eljárás jelenlegi szakaszában – nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni.”

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6093874 Cikket olvasták: 226 Layout & Coding: Dexef Kft.