Bejelentkezés
 
 
2023. december 5. (kedd) 08:42medicalonline.hu

Több transzplantáció, több remény

Az első ezer transzplantáció 30 év alatt történt, az utolsó ezer kevesebb, mint 3 év alatt, a 12000. hazai szervátültetést idén májusban végezték el.

A koronavírus-járvány jelentősen visszavetette idehaza a donor és transzplantációs aktivitást, és bár tavaly elindult a felzárkózás a korábbi, jó eredményekhez, a szakma széles körben hívná fel a figyelmet a terület fontosságára - hangzott el azon a hétfői rendezvényen, ahol a szakemberek széleskörű társadalmi egyeztetést kezdeményeztek annak érdekében, hogy visszaszerezhessük dobogós helyünket, tudósított a medicalonline.hu.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora azon a hétfő délutáni sajtóbeszélgetésen elmondta, a donor és transzplantációs aktivitás a felére esett vissza a pandémia időszakában. – A hazai transzplantációk 68 százalékát az SE klinikáin végzik, a javuló tendenciát igazolja, hogy 2023 októberéig több szervátültetést végeztek már el, mint 2022-ben, jövőre pedig elérhetik a megelőző évek átlagát.

Idehaza négy egyetemi városban hét transzplantációs központban végzik a beavatkozásokat, december 1-jéig 246 vese-, 62 máj, 48 szív-, és 10 tüdőátültetés történt, a 9 kombinált vese- és hasnyálmirigy-transzplantáció mellett.

Tovább javíthatja a vesebetegek szervhez jutási esélyeit a hamarosan elinduló inkompatibilisdonor-program, amelyről Piros László egyetemi docens, a STéG igazgató-helyettese számolt be. A program lehetővé teszi az élődonoros transzplantációt akkor is, ha a donor és a recipiens vércsoportja nem azonos. A társadalombiztosítás ezt a beavatkozást egyedi méltányosság keretében finanszírozza, a műtéteket Bécsben és Linzben végzik el. Az eljárás meglehetősen drága, ugyanakkor kifizetődőbb, mint az éveken át tartó dialízis. Az élődonoros vesecsere-program törvényi háttere is adott, ám kevesen tudnak arról, hogy cserélhetnek egy másik, ugyancsak inkompatibilis párral.

A szakemberek hangsúlyozták azt is, hogy az élődonoros veseátültetés nemcsak a páciens egészsége szempontjából jár kedvezőbb eredménnyel, mint a cadaver transzplantáció, hanem a finanszírozás oldaláról is: a dializálás költségei már a második évben megtérülnek a szervátültetéssel.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 4313730 Cikket olvasták: 55 Layout & Coding: Dexef Kft.