Bejelentkezés
 
 
2024. október 30. (szerda) 07:17telex.hu

Több ezer orvos adja be a felmondását Szlovákiában

2700 orvos kezdte beadni felmondását kedden Szlovákiában az orvosokat érintő éves bérkorrekció lassuló üteme miatt – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az orvosszakszervezetre (LOZ) hivatkozva.

„Ma elkezdtük az orvosok felmondásainak kézbesítését, Szlovákia-szerte ez 33-34 kórházat érint, a felmondások száma jelenleg 2713” – közölte Peter Visolajsky, a LOZ elnöke. A felmondásukat benyújtó orvosok két hónapos felmondási ideje keddtől indul, és a szakszervezet bízik abban, hogy ez idő alatt a kormány olyan lépéseket tesz, amelyek a felmondási hullám leállásához vezetnek, írja az MTI.

A szlovák orvosszakszervezet legfőbb követelése „az ágazatban uralkodó viszonyok rendezése”, illetve legfőképpen az, hogy a jelenlegi kormány tartsa be annak a megállapodásnak a pontjait, amelyet a LOZ még az előző kormányzattal kötött 2022-ben. Ennek súlyponti eleme az orvosok béreinek rendszeres éves korrekciója, ennek alapján az orvosok jövőre 9,7 százalékos bélkiigazítást kapnának.

A pozsonyi kormány által beterjesztett és a törvényhozás által néhány hete elfogadott költségvetési konszolidációs csomag azonban az előző kormánnyal aláírt memorandumban szereplőnél lassabb ütemű, 3 százalékos béremeléssel számol az orvosok számára. Ezt az emelést az egészségügyi tárca később egy kompromisszumos javaslat alapján 6,4 százalékra módosította.

Robert Fico kormánya a költségvetés konszolidációját célzó – 2,7 milliárd eurót (mintegy 1000 milliárd forintot) kitevő – intézkedéscsomagját azzal indokolta, hogy az idő előtt távozó előző centrista-liberális kormány tarthatatlan állapotokat hagyott hátra a közigazgatásban.

A szlovák orvosszakszervezet egy olyan állásfoglalást is szeretne, amelyben a kormány kötelezi magát, hogy a jövőben nem számol az állami kórházak részvénytársasággá alakításával. Ez utóbbi egy olyan konszolidációs intézkedés lenne, amely már több alkalommal is felmerült, de mindeddig nem valósult meg.

A szakszervezet nyomásgyakorló akciójára reagálva a szlovák egészségügyi tárca vezetője, Kamil Sasko szerdára egyeztetést hívott össze az érintett kórházak vezetőivel, és közölte, hogy készen áll folytatni a tárgyalásokat a szakszervezettel egy olyan tervről, amely konkrét lépéseken keresztül elvezetne az egészségügy helyzetének javításához, de – mint mondta – nincs lehetősége a bérkorrekció kompromisszumos arányának további módosítására.

Szlovákiában az orvosok átlagbére jelenleg közel 4900 euró (csaknem 2 millió forint), ez több mint háromszorosa a szlovákiai átlagbérnek. Ez az arány a térségbeli országok közül Szlovákiában a legmagasabb. A szlovák egészségügyi tárca által javasolt kompromisszumos – 6,4 százalékos – bérkiigazítás átlagban havi 300 eurós (mintegy 120 ezer forint) többletet jelentene.

Szlovákiában az orvosszakszervezet hasonló tiltakozó akciói nem számítanak ritkaságnak. Legutóbb pontosan két évvel ezelőtt, Eduard Heger ügyvezető kormánya idején volt példa tömeges felmondásra az orvosszakmában. Akkor 2100 orvos adta be felmondását, aminek utójátéka az volt, hogy a felmondási idő lejárta előtt a kormány és a szakszervezet megegyezett az utóbbi követeléseiről. Egyebek mellett ennek a memorandumnak a betartását követeli most a szakszervezet.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 15526184 Cikket olvasták: 169 Layout & Coding: Dexef Kft.