Rövidülnek a kórházi várólisták a kormány képalkotóeszköz-beszerzési programjának köszönhetően, melynek keretében 40 milliárd forintot fordítanak a berendezések beszerzésére, illetve felújítására, jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán a veszprémi kórház előtt tartott sajtótájékoztatón.
Takács Péter elmondta, hogy a kormány két lépcsőben hajtja végre a fejlesztést. Az első lépcsőben 22,6 milliárd forintból 31 CT-t és 12 MR berendezést vásároltak, illetve négy már meglévő MR upgrade-jét szerezték be. A második lépcsőben mintegy 18 milliárd forintból kicserélik a régi gépeket, valamint a magántulajdonú szolgáltatók gépeit kivásárolták az állami kórházakból, így teremtve tiszta helyzetet.
Jelentős váróslista-csökkentő programot indított a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, melyhez a kormány éves szinten 20 milliárd forint beépülő forrást biztosít. A programtól azt várják, hogy egyharmadával több vizsgálat történjen az intézményekben, tette hozzá.
A megújult veszprémi MR berendezés, valamint a képalkotó eszközöknek helyet adó épületrész felújítása nettó 350 millió forintba került. Mint mondta, az országban elsőként Veszprémben alakítottak át egy meglévő MR berendezést úgy, hogy a régi mágnestekercs köré egy új gépet építettek, mely mesterséges intelligencia támogatásával működik, a korábbiakhoz képest gyorsabban és jobb minőségben.
Czinkotay Frigyes, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója felidézte, hogy idén augusztusban, az országban elsőként Veszprémben kezdtek használni egy mobil MR készüléket ezt követően indult el az MR csere-program, amely révén javul a betegellátás színvonala.