A kormány utasította az egészségügyi minisztert egy sokkal hatékonyabb, szélesebb körű, mindenki által elérhető szűrési rendszer kialakítására, jelentette be Köböl Anitakormányszóvivő pénteken Budapesten. Meghosszabbítják a krónikusbetegség-menedzsment programot.
A kormányszóvivő kifejtette: a daganatos halálesetek jelentős része megelőzhető lehetne, és egy jobban, pontosabban, kiszámíthatóbban működő szűrési rendszer magyarok ezreit mentheti meg évente. A legfrissebb adatok szerint azonban a magyar lakosság részvételi aránya a szervezett szűrőprogramokon nemcsak alacsony, hanem folyamatosan csökken.
Kiemelte: a kormány ezért elfogadta a népegészségügyi célú szűrések rendszerének átvilágításáról és fejlesztésének előkészítéséről szóló előterjesztést. Az egészségügyi miniszter és a miniszterelnök pedig részt vesz majd a rendelkezésre álló szűréseken, hogy jó példával járjanak elöl, fogalmazott.
*
A kormány meghosszabbítja a krónikusbetegség-menedzsment programot 2027. június 30-áig, jelentette be Köböl Anita. A kormányszóvivő kiemelte: megengedhetetlen, hogy a betegellátás folytonossága megszakadjon, vagy a betegek kikerüljenek a gondoskodási körből. Emellett döntöttek az elszámolási szabályok könnyítéséről is: a jövőben, ha a meghatározott gondozási terv legalább 75 százaléka teljesül, a háziorvosi praxis mentesül a visszafizetési kötelezettség alól és az elvégzett munka arányában megkapja a finanszírozást, közölte.
| A miniszter a krónikusbetegség-menedzsment programról a Facebookon |
|
"2027. június 30-ig meghosszabbítjuk a programot, amely nagy segítséget jelent a családorvosoknak a leggyakoribb krónikus betegségek – a COPD, a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás és a cukorbetegség – szervezett, hosszú távú gondozásában.
Az első évben 621 háziorvosi praxis 57 080 beteget vont be a programba. Közülük 42 914 beteg esetében az előírt vizsgálatok legalább 75 százaléka teljesült. Ezek a számok azt mutatják: a programra szükség van, a háziorvosok és asszisztenseik pedig hatalmas munkát végeztek. Ezért nem megszüntetjük, hanem kijavítjuk azt, ami rosszul működött.
A korábbi 100 százalékos teljesítési követelményt 75 százalékra módosítjuk, mert nem büntethetjük a családorvosokat olyan vizsgálatok elmaradásáért, amelyek sokszor nem rajtuk, hanem a szakellátás, a diagnosztika vagy az informatikai rendszer kapacitásain múlnak. A finanszírozást is úgy alakítjuk át, hogy az jobban tükrözze a praxisok ténylegesen elvégzett munkáját.
Most hazahozzuk az uniós pénzeket, és azokat az egészségügyre, a betegek kezelésére és a háziorvosi alapellátás megerősítésére fordítjuk. De azt is ki kell mondani: erre az egyetlen alapellátási fejlesztési területre korábban akár közel 86 milliárd forint is rendelkezésre állhatott volna. Ennek jelentős része elveszett lehetőség maradt, mert az előző kormány nem tudta biztosítani az uniós források lehívásának feltételeit.
Most több mint 27 milliárd forint uniós támogatást tudunk erre a programra fordítani. Ez fontos eredmény, de egyben azt is megmutatja, mennyivel többet nyerhetett volna a magyar egészségügy, ha évekkel korábban hozzáférünk a Magyarországnak járó európai forrásokhoz", írta a többi közt a miniszter.
|
Köböl hangsúlyozta: a kormány arról is döntött, megszüntetve egy joghézagot, megakadályozza, hogy a dohányipari vállalatok társadalmi felelősségvállalási tevékenységük során burkolt reklámtevékenységet folytassanak.
Szeptember 15-étől a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökken a tűzifa áfája, jelentette be a kormány erről szóló döntését Magyar Péter miniszterelnök pénteken Budapesten. A csökkentés érinti a pelletet, a brikettet és a faszenet is, amelyek ugyanezen áfa-kulcs alá esnek. Kitért arra is, hogy a szociális tűzifakeret emeléséről is hamarosan döntés születik.
Sokat beszélt az előző kormány a rezsicsökkentésről, de a leginkább nehéz sorsú, rászoruló embereket magukra hagyta több mint egy évtizeden keresztül, mondta Magyar Péter.