Bejelentkezés
 
 
2024. március 21. (csütörtök) 07:22Hír TV

Szülészeti reform – tiszta vizet öntött a pohárba az államtitkár

Valahol az otthonszülés és a kórházi szülés között van ez az új ellátási forma, amit a kis forgalmú szülészeteken lehet kialakítani az államtitkár szerint.

Családias, felesleges orvosi beavatkozás nélküli szülészetek, vagy az orvoshiányt leplező látszatintézkedés? Lényegében ezt találgatja hetek óta a szülész-nőgyógyász szakma egy új rendelet kapcsán. A kérdésre a Hír TV Napi aktuális című műsorában Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára adott választ, aki elmondta, hogy egyéves egyeztetés előzte meg az új jogszabály megszületését, amit az illetékes szakmai kollégiumokkal folytattak.

A politikus közlése szerint társadalmi igény van a családbarát szülészetek iránt, hogy legyen bordásfal, kád, ugyanakkor – tette hozzá – van egy anyabarát szülészeti szemlélet és a háborítatlan szülés élménye. Mint mondta, van olyan kismama, aki idegenkedik attól, hogy kórházgyárakban, futószalagon történjen a szülés. 

Vannak olyan szülészetek, ahol évente pár száz szülés van mindössze, és ezeket alakítják át kórházi szülőotthonokká, ahol a nők megélhetik a háborítatlan szülésélményt, amit szeretnének – magyarázta. 

Valahol az otthonszülés és a kórházi szülés között van ez az új ellátási forma, amit a kis forgalmú szülészeteken lehet kialakítani az államtitkár szerint.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6615751 Cikket olvasták: 49 Layout & Coding: Dexef Kft.