Bejelentkezés
 
 
2026. július 24. (péntek) 07:52Economx.hu

Szeptember 1-től áfamentesek lesznek a vényköteles gyógyszerek: bejelentést tett Magyar Péter

A Tisza-kormány most arról hozott döntést, hogy a csak orvosi diagnózis alapján felírható készítmények forgalmi adóját nullára csökkentik ősztől.

Döntött a kormány: ahogy vállaltuk, szeptember 1-től áfamentessé tesszük a vényköteles gyógyszereket – számolt be Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök. 

A kormányfő egy másik, korábbi bejegyzésében a Závecz Research legújabb felméréséről posztolt, miszerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt 74, a Fidesz 19 százalékon áll. Felidézte, 30 éve nem állt 20 százalék alatt a Fidesz. Ebben a bejegyzésében már megemlítette, hogy „ma éppen áfacsökkentésekről döntünk”. A témáról csütörtök délután kormányzati tájékoztatót is tartanak, hogy ismertessék a részleteket.

Egy gyógyszeripari közgazdász számításai szerint a gyógyszeráfa eltörlése szeptembertől decemberig körülbelül 2,3 milliárd forintos bevételkiesést jelenthet az államnak. A Fidesz egyébként a nem vényköteles készítmények áfájának eltörlését is kezdeményezte, bár az előbbiről szóló javaslat már a Parlament elfogadására vár.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 31694867 Cikket olvasták: 5 Layout & Coding: Dexef Kft.