Bejelentkezés
 
 
2024. június 4. (kedd) 09:00economx.hu

Saját kocsival kell szállítani a beteg gyerekeket két kórház között

Szegedről közel két hónapja Pécsre, Debrecenbe vagy Budapestre viszik a gyermekeket, közel 200 tervezett műtét maradt el.

Szegeden hét hete nincs gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás, szinte minden gyermeket  Pécsre, Debrecenbe vagy  Budapestre küldenek. Több mint 200 tervezett műtét maradt el és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe – írja a Népszava.

Van, akit mentővel visznek, de előfordul, hogy a szülő saját gépkocsival vág neki 175 vagy 225 kilométeres útnak. Budapesten, az Országos Baleseti Intézet, a Szent János, a Heim Pál, illetve a  Bethesda kórház fogadja a szegedi gyereket. 

Eredetileg négy napos ellátási szünetről volt szó a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kijelölő határozatában, ami alatt a Szegedi Tudományegyetem gyermeksebészeti klinikáját visszaköltöztethetik a korábbi helyére.

Ám miután az NNGYK szembesült azokkal a körülményekkel, amelyek között a műtő ott korábban üzemelt, ezúttal már nem volt hajlandó ehhez az engedélyt megadni.

A történet onnan indult, hogy 2016-ban a gyermeksürgősségi ellátás országos ellátórendszerére kiírt csaknem 19 milliárd forintos uniós pályázatból Szegednek 4,3 milliárd forint jutott volna egy új gyermeksürgősségi és traumatológiai centrum (SBO) megépítésére. A projekt 2023-ban lezárult, ám – az Átlátszó tavaly júniusi cikke szerint – az SZTE-n még ekkor is abban bíztak, hogy a hét éve megítélt uniós forrásból elindulhat a gyermek-SBO építése. Sokáig nem történt semmi, s közben a forrás is 1,9 milliárdra csökkent. A Magyar Orvosi Kamara is jelezte a Belügyminisztériumnak, hogy segítsen megoldani a centrumhoz tartozó három megyényi gyermek-traumatológiai és sebészeti ellátási problémát.

Egyetlen beteg gyermek sem marad ellátatlanul. A Szegedi Tudományegyetem Dr. Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában a gyermektraumatológiai ellátást továbbra is a gyermeksebészet és traumatológia látja el – válaszolta az NNGYK.


A lap szerint viszont a műtéti ellátás a szegedi gyermekklinikán továbbra sem biztosított.

Reagált a Magyar Orvosi Kamara

Cikkünk megjelenése után nem sokkal a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is közleményt adott ki a dél-alföldi régió gyermeksebészeti ellátásának leállásával kapcsolatosan, melyet változtatás nélkül közlünk:

„2024. április 16-án értesültünk arról, hogy a dél-alföldi régió legmagasabb szintű gyermeksebészeti ellátását biztosító Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyermeksebészeti műtőjét annak alkalmatlansága miatt leállították, így a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kijelölő határozata a Kecskemét - Szeged - Békéscsaba tengely ellátását Pécs, Budapest, Debrecen központjaiba helyezte át.
A MOK a gyermekellátás észlelt problémájára kezdettől szakmai megoldást keresett, így a kamara Csongrád-Csanád Megyei Területi Szervezete azonnal megkereste a SZTE-t a betegbiztonsággal és kollégáink munkakörülményeivel kapcsolatos kérdésekkel. Választ nem kaptak. Ezt követően a MOK országos központja kereste meg az egyetemet. Választ nem kaptunk. Végül Takács Péter egészségügyi államtitkárhoz fordultunk 2024. május 6-án, de választ újfent nem kaptunk, és a kialakult helyzet sem változott.
Mivel az eredetileg kijelölt egy héttel ellentétben már egy hónapja szünetelt a gyermekek ellátása a régióban, ezért személyes egyeztetésen jeleztük Pintér Sándor belügyminiszternek a problémát.
A miniszter úr, értesülve a helyzetről, azonnal megkezdte az intézkedést, és másnap már az intézményben voltak az illetékes hatóságok, kollégáink beszámolója szerint szakmailag is helyes megközelítéssel.
A tervezett megoldással kapcsolatban további információink nincs, fontos azonban, hogy a feltehetően kompromisszumos ideiglenes megoldás után hosszú távon megfelelő színvonalon legyen biztosítva a régió gyermeksebészeti ellátása.
A MOK továbbra is minden tőle telhetőt megtesz egy hibáiból tanuló, adaptív, modern egészségügy kialakításáért, ahol a hibákat nem eltussolják, hanem felderítik és kijavítják, nem megbüntethető felelősöket - főleg nem "szivárogtatókat" - keresnek, hanem megoldásokat.”
Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 15526197 Cikket olvasták: 190 Layout & Coding: Dexef Kft.