Bejelentkezés
 
 
2023. november 7. (kedd) 06:57nepszava.hu

Rejtélyek sora a 104 milliárdos Gondosóra program körül

A rendszer kétségkívül nagy segítség az időseknek, de nem csak ők profitálnak a 104 milliárd forintos programból.

„Esztergályos Cecília a Gondosóra program 250 ezredik felhasználója” – jelentette be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója alig másfél hete. Később viszont már nem negyedmillió felhasználóról beszélt, hanem úgy fogalmazott, hogy 250 ezren regisztráltak. A program központi honlapján olvasható tájékoztató is arra enged következtetni, hogy a feliratkozottak és a felhasználók száma között nagyobb különbség lehet: „A sikeres regisztrációt követően (tehát az adategyeztetés megtörténtével), néhány hónapon belül számíthat a Gondosóra kézbesítésére. A program központi ügyfélszolgálatán azt mondták, a népszerűsítő kampány hatására most 90 nap az átfutási idő, átlagosan pedig másfél hónap alatt kapják meg az eszközt az érintettek - írta a népszava.hu.

Mint arról már a lap korábban beszámolt, az Orbán-kormány tavaly tavasszal indította el a Gondosóra programot, melynek lényege, hogy a jelentkező és regisztráló, 65 évesnél idősebb emberek ingyen kapnak egy nyakban vagy karon hordható készüléket, amely lehetővé teszi, hogy – rosszullét, baleset esetén – egyetlen gomb megnyomásával kapcsolatba kerüljenek az éjjel-nappal működő diszpécserszolgálat munkatársával, akitől segítséget kérhetnek.

A lap arra az egyszerű kérdésre kért választ a kormányzattól, hogy hány gondosórát adtak át eddig, de nem kapott választ.

A gyakorlati megvalósítással összefüggésben is sok kérdés maradt. Az NSZI Ujhelyi István kérdésére azt nem közölte, hogy hány diszpécser dolgozik a projektben, ők mely cég alkalmazásában állnak, és mennyi a havi költsége a programnak. Az NSZI csak annyit közölt, hogy 30 ezer fő ellátására alkalmas szolgálat működik. Az viszont nem derült ki, hogy pontosan ki ez a 30 ezer ember és milyen ellátásukról van szó. Amit még tudni lehet: áprilisban 96 983 jelzés érkezett, ezek között volt jelzésaktiválás, teszt- illetve téves jelzés, ahogy könnyebb-, illetve súlyosabb balesetről szóló riasztás is. További részletek a teljes cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6594775 Cikket olvasták: 132 Layout & Coding: Dexef Kft.