Bejelentkezés
 
 
Ma 10:52Economx.hu

Rács mögé dugták az oltásokkal visszaélő gyerekorvost, miután lebukott

Csaló gyermekorvos és asszisztense letartóztatását rendelték el oltásokkal kapcsolatos visszaélés miatt Pest vármegyében.

Egy dunavarsányi gyermekorvos és asszisztense letartóztatásba került, mert a gyanú szerint úgy állítottak ki kötelező oltásokról igazolást, hogy azokat valójában nem adták be – közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján csütörtökön.

Jogszabály rögzíti, mely oltásokat milyen életkorban kell beadni a magyar állampolgároknak és a tartósan Magyarországon tartózkodó külföldieknek. Ugyanakkor számos szülő az oltások esetleges káros hatásai miatt megpróbálja elkerülni, hogy gyermeke megkapja a kötelező védőoltásokat, viszont szeretne mentesülni az ezzel járó szankciók alól.

Ennek érdekében olyan orvosokat keresnek, akik igazolást állítanak ki az oltás beadásáról úgy, hogy ez valójában meg sem történik.

A dunavarsányi gyerekorvos is azt vállalta, hogy asszisztensével ilyen valótlan tartalmú igazolásokat állít ki pénzért, illetve ajándékért cserébe.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.

Miután a két gyanúsított hosszú ideje ugyanolyan módon követte el cselekményét, s abból jelentős jövedelme származott, fennáll a veszélye, hogy kényszerintézkedés elrendelése nélkül folytatnák azt. Továbbá nagy az esélye, hogy az ügyben érintett személyek befolyásolásával a bizonyítást megnehezítenék, valamint a bűncselekmény jellege, a nyomozás állása és az egyik gyanúsított büntetőeljárásban tanúsított magatartása miatt is indokolt a két gyanúsított letartóztatása az ügyészi indítvány szerint.

Bírósági meghallgatásán a gyerekorvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg asszisztense beismerte a cselekmény elkövetését, de részletes vallomást nem tett.

Mindezek alapján a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását – közölte a törvényszék.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 27658016 Cikket olvasták: 4 Layout & Coding: Dexef Kft.