Hatalmas siker az egyik oldalon, ami azonban a másik oldalt, a kormányt a legkevésbé sem érdekli. Így foglalta össze Kökény Mihály, hogy csaknem 34 ezren jelezték, továbbra is tagjai maradnak a Magyar Orvosi Kamarának.
A Magyar Orvosi Kamara honlapjának nyitóoldalán áll egy rövid közlés: „33.911 IGEN a kamarára! KÖSZÖNJÜK!” Még az is tudja, hogy mit jelent ez, aki nem bújja állandóan a híreket: ennyien újították meg a tagságukat a MOK-ban, miután a kormány puccs-szerűen, gyakorlatilag az egyik napról a másikra eltörölte a MOK kötelező tagságát, és elvett tőle számos jogosítványt. Mindezt egy olyan lejárató kampánnyal vezette fel, amit csak fokozott azután, hogy észlelhették: az orvosok megmakacsolták magukat, és több mint kétharmaduk kamarai tag maradt, pedig a villámgyorsan megszületett törvénymódosításban – nehezítésként – a tagság megtartását kötötték külön nyilatkozathoz, nem pedig a kilépést.
Feltételezhető, hogy azok, akik ilyen körülmények között, ennyire erős kormányzati ellenszélben kitartottak a MOK mellett, majd aktívabbak lesznek, mint azok, akik csak amiatt voltak korábban tagok, mert az kötelező volt. De vajon ez meghatja-e a kormányt, amelynek eddigi megnyilatkozásaiból nem éppen ez olvasható ki? Kökény Mihályt kérdeztük.
A korábbi egészségügyi miniszter szavaiból az derül ki, hogy ő nem számít „meghatódottságra”. Pedig az önmagáért beszél, hogy 33 911 orvos, az orvostársadalom több mint kétharmada a tagság megújításával odaállt a kamara és a jelenlegi kamarai vezetés mellé, támogatásáról biztosítva őket abban, hogy el tudjanak valamit érni a kormánnyal folytatott keserves vitákban. Különösen érdekesnek és figyelemre méltónak tartja, hogy a csaknem 34 ezer orvos túlnyomó többsége aktív korú és fiatal, ami borzasztó sokat jelent. Az ember ugyanis azt gondolná, hogy az idősebbek, a nyugdíjasok lennének többségben a megújítók között, de nem így történt, ami rendkívül bíztató jel – mutatott rá, mondván: kiderült ugyanis, hogy a fiatal orvosgeneráció igényli a köztestületet, a hivatásrendet és ezért hajlandó is tenni. „Munkába lépett és aktívan dolgozik egy olyan generáció, aminek a tagjai látják az értelmét az ilyen típusú szakmai érdekképviseletnek” – húzta alá.
Hogy a kormány hogyan és mint reagál? „Őszintén szólva: pesszimista vagyok” – mondta Kökény. Ezt egy példával indokolta: az egészségügyért felelős államtitkár nem átallotta a tagság megújításának kérdését onnan megközelíteni, hogy tizenvalahányezer orvos nem lépett vissza, ami – állította ő – azt mutatja, hogy a kamara visszaélt a helyzetével. Kökény szerint ez a fajta hozzáállás elfogadhatatlan. Különben is, a Belügyminisztériumhoz tartozó egészségügyi államtitkárságnak szakmai vagy szakpolitikai államtitkárságnak kellene lennie, de ők nyíltan politikai szerepet vállalnak. „Az ilyen és hasonló megnyilatkozások nem arra utalnak, mintha figyelembe akarnák venni a MOK megfontolt javaslatait, a rendkívül részletesen kidolgozott szakmai koncepcióját, amit – mondhatni – a minisztérium és a kormány helyett állított össze”.
Azt pedig a korábbi szakminiszter nem látja, hogy a jelenlegi kormánynak középtávon milyen szakmai koncepciója van, ezt csak sejteni lehet az államtitkár különféle megnyilvánulásaiból. A Fidesznek tíz éve nincs egészségügyi stratégiája, az egymást követő államtitkároknak vannak csak ad hoc elképzeléseik – mutatott rá, hozzátéve: még azt sem mondaná, hogy ezek mind rosszak lennének, ám abban biztos, hogy az nem vezet semmi jóra, ha erőből akarnak mindent csinálni, nem egyeztetnek, és statáriális törvénykezést folytatnak. Az orvostársadalom több mint kétharmada – mondhatni – inkább a MOK-ban bízik, annak az ernyőjét tartja megfelelőnek, ami egyben a kormány egészségpolitikájának és annak is a komoly kritikája, amit az ágazattal tettek az elmúlt években. A kormányzati magatartásból érzékelhető, hogy nem fontos a szakma, „miközben a hatalmas propagandagépezetükkel sulykolják az állítólagos hatalmas sikereket, arra gondolva, ha elég sokszor mondják a sokféle hazugságot, akkor azt előbb vagy utóbb igaznak feltételezik” – fejtegette Kökény Mihály, hozzátéve: „ezt gondolták célravezetőnek a nácik és a bolsevikok is, de beigazolódott, hogy hosszú távon mégsem az”.
A maga részéről mindenesetre csodálkozik azon, hogy sokan még annak ellenére is elhiszik a kormányzati propagandát, hogy a közfinanszírozott, állami egészségügyben kivárhatatlan várólisták alakultak ki, hogy orvoshiány miatt szakrendelések maradnak el, hogy már egymilliónál is több magyar embernek nincs állandó háziorvosa, s hogy sokszor kénytelenek az egyre drágább magánegészségügy szolgáltatásait igénybe venni. „Úgy tűnik, hogy a kormány megítélésében az egészségügy nem fontos szempont, nem annyira, mint az, hogy elfogadják őket, miközben a béke őreinek a szerepében tetszelegnek, nemzetegyesítőnek állítják be magukat stb., de a narratívák hatnak az emberekre, az pedig ezek számára nem számít, hogy milyen sanyarú helyzetben van az egészségügy, hogy már-már összeomlott”.