Bejelentkezés
 
 
2020. május 17. (vasárnap) 07:38Weborvos

Orbán: megvannak az élet újraindításának feltételei

Szombat délelőtt még egyeztetnek kormányon kívüli szakemberekkel, majd délután megszülethet a döntés a budapesti lépésekről.

Az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést nem hagyhatjuk abba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő emlékeztetett: két hete vidéken már enyhültek a korlátozások, most Pest megyében is ez történik. Budapest a nagy kérdés, itt van a legtöbb fertőzött és halálos áldozat, és az óriási népsűrűség miatt a rossz döntések korrigálásának lehetősége itt a legnehezebb - mondta.

Úgy látja, a fertőzöttek számának alakulása azt mutatja, hogy az élet újraindításának feltételei Budapesten is megvannak, de mindenkinek felelősen kell viselkednie. Szombat délelőtt még egyeztet kormányon kívüli szakemberekkel, majd délután megszülethet a döntés a budapesti lépésekről - közölte.

Kitért rá: az ügyeletet a bölcsődékben és az óvodákban alakítani kell, mert most, ha be akarják adni a gyerekeket, a szülők a kijelölt helyekre vihetik őket, nem pedig a megszokott intézménybe. Az lenne a jó, ha aki szeretné, oda vihetné a gyerekeket, ahova egyébként is járnak, de meg kell egyezni a polgármesterekkel, mert az óvodák nagy része önkormányzati fenntartású - közölte. Hozzátette: amíg az óvodák és a bölcsődék ügye nincs rendezve, nem lehet az iskolákkal foglalkozni.

Az iskolák újranyitásáról azt mondta, ma még nem lehet választ adni arra, hogy erre idén sor kerül-e, néhány nap alatt is változhat a helyzet, ezért készenlétre van szükség. A gyermekeknek valószínűleg nem lenne bajuk, de hazavihetik a fertőzést, ezért kell óvatosnak lenni - vélekedett.

Orbán Viktor megjegyezte: Budapest kéthetes késéssel követi a vidéket, és ha mindenki felelősen viselkedik, áttérhetnek a védekezés második szakaszára.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5307959 Cikket olvasták: 1908 Layout & Coding: Dexef Kft.