Bejelentkezés
 
 
2022. május 17. (kedd) 05:44Weborvos

Ők lesznek a miniszterek az új Orbán-kormányban

A múlt héten kiszivárgott kormányzati struktúra néhány pontosn változott, például önálló tárca lehet a Lázár János vezette építésügyi.

Az új kormányzati működést ‒ és így a minisztériumi struktúrát is ‒ a működő állam, a szolgáltató állam és a fejlesztő állam „trianguluma” határozza meg, a centrumában az úgynevezett „kormányzati központtal” e verzió szerint. Ennek epicentrumában a miniszterelnök áll és e körön belül helyezkedik el a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a “szolgáltató állam” sarkon másik három tárcával, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Humán Innovációs Minisztériummal, valamint a Belügyminisztériummal - értesült az atv.hu.

A „működő állam” sarkon a Miniszterelnökség és a külső körben az Igazságügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és az atomerőmű-bővítésért felelős miniszter. A “fejlesztő államhoz” a Gazdaságfejlesztési Minisztérium be valamint az Agrárminisztérium, a Területfejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és az Ipari és Technológiai Minisztérium sorolódik.

Lázár János kormányzati források szerint egy építésügyi központú minisztériumit vezethet, Navracsics Tibor egy uniós/területfejlesztésit, Nagy Márton gazdaságfejlesztési súlypontút, Szalai-Bobrovniczky Kristóf a honvédelmit, Csák János pedig egy humán innovációs minisztériumot - írta a lap. Továbbiak a teljes cikkben

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5316636 Cikket olvasták: 661 Layout & Coding: Dexef Kft.