Bejelentkezés
 
 
2021. július 12. (hétfő) 18:49Weborvos

NVSZ: folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben

A vizsgálat során a főorvos a szolgálat tárgyalótisztjének vesztegetési ajánlatát visszautasította, ezért vele szemben a vizsgálatot befejezték.

Folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben - tájékoztatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint az NVSZ megbízhatósági vizsgálatot folytatott a Honvédkórház szív-, ér- és mellkassebészeti osztályának főorvosával szemben.

"Esetében a vizsgálat elrendelésére előzetes kockázatelemzés alapján került sor, mivel az általa betöltött munkakörben magas a kockázata annak, hogy a betegek - betegállományra jogosító hamis orvosi igazolás kiadása érdekében, anyagi előnyt kínálva - megvesztegessék" - írták.

A vizsgálat során a főorvos a szolgálat tárgyalótisztjének vesztegetési ajánlatát visszautasította, ezért vele szemben a vizsgálatot befejezték - közölték.

"Az eset kapcsán az NVSZ továbbra is fontosnak tartja annak kiemelését, hogy aki a vizsgálat során teljesíti munkaköri kötelességét és elutasítja a felkínált vesztegetési összeget, azt mindezek miatt nem érheti joghátrány" - zárul a közlemény.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6655042 Cikket olvasták: 1052 Layout & Coding: Dexef Kft.