Bejelentkezés
 
 
2020. április 25. (szombat) 17:04Weborvos

Ne engedjék el a 65 évnél idősebb orvosokat!

A MOK jogi tanácsai a 65 évesnél idősebb orvosok alkalmazásával kapcsolatos kérdésekben.

A miniszter a múlt hét végén aláírt levelében ennek kapcsán arra is felhívja a figyelmet, hogy a szolgáltatóknak nem kell elengedniük azon idősebb kollégák kezét sem, akiknek a járványhelyzet miatt nem tudnak feladatot adni. S arra biztatja az intézményeket, hogy a Munka törvénykönyve által lehetővé tett megállapodással rendezzék a munkaviszonyuk folytonosságát. Azaz van lehetőség arra is, hogy továbbra is megkapják a nyugdíjpótló munkajövedelmüket, olvasható a MOK honlapján

Ez azt jelenti-e, hogy megmarad a közalkalmazotti jogviszony akkor is, ha jelenleg nincs konkrét munkavégzés?

A IV/3166—1/2020/EIHF levélben idézett Mt. 146. § (2) bekezdése szerint „A munkavállalót, ha a munkáltató hozzájárulása alapján mentesül a munkavégzés alól, a kiesett munkaidőre megállapodásuk szerint illeti meg díjazás.” Tehát a munkáltató és a nyugdíjas orvos ez alapján megállapodhatnak, hogy munkavégzés nélkül is jogosult illetményre, így megmaradhat a közalkalmazotti jogviszony.

Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes szabályairól szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 16/B. § (5) bekezdése értelmében „Az egészségügyi dolgozó nem jogosult jövedelemkiegészítésre a fizetés nélküli szabadság, valamint az egész napos igazolatlan távollét időtartamára, illetve nem jár jövedelemkiegészítés a felmentési időnek arra a részére, amely időtartam vonatkozásában az egészségügyi dolgozót a munkavégzési kötelezettség alól mentesítették.”

Amennyiben a munkáltató munkavégzés hiányában bért fizet, akkor álláspontunk szerint az időszak nem minősül sem fizetés nélküli szabadságnak, sem igazoltatlan távollétnek, ezért jövedelemkiegészítés is jár erre az időszakra.

Milyen módon igazolt/elfogadott a tartós távollét?

A munkáltató saját döntése alapján dönthet úgy, hogy a 65 év felettiek távolmaradását igazolt távollétnek minősíti, és megállapodás alapján (teljes vagy csökkentett) illetményt és jövedelemkiegészítést fizet.

Munkabért nem, de a közalkalmazotti jogviszony megmaradása alapján a nyugdíj-kompenzációt megkapja a kolléga? Azaz mintegy átmentheti a jogviszonyát a békeidőkre?

Véleményünk szerint megállapodás alapján mindkettőt megkaphatja a közalkalmazott, azaz illetményt és jövedelemkiegészítést is, a felek megállapodásától függ az erre a kérdésre adott válasz. Jogszabályi lehetőség kétségtelenül van az illetmény és a jövedelemkiegészítés folyósítására is.

Előidézheti-e a megtartott közalkalmazotti jogviszony azt a helyzetet, hogy esetleg a járvány előrehaladtával kötelezően kirendelik a kollégát az első vonalba? 

A levél alapján a 65 éven felettiek saját döntésük alapján vállalhatnak munkavégzést, és ha ezt nem teszik meg, akkor ezért semmilyen hátrány nem érheti őket. Ez alapján beleegyezésük nélküli kirendelésre nem lehet sort keríteni álláspontunk szerint.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 15504650 Cikket olvasták: 2230 Layout & Coding: Dexef Kft.