Bejelentkezés
 
 
2023. augusztus 7. (hétfő) 07:23feol.hu

Modern, korszerű rendelőt kapott Seregélyes-Szőlőhegy

A folyamatosan változó szakmai elvárásoknak köszönhetően mindig toldozták-foldozták az épületet, de most teljesen átalakították azt.

A Magyar Falu Programból elnyert mintegy ötvenöt millió forintos pályázati forrásból új külsőt és modern belső tereket kapott a seregélyes-szőlőhegyi orvosi rendelő - írta a feol.hu. A jövőben az épületben fogadja a településrész pácienseit a gyermekorvos, itt zajlik a felnőtt háziorvosi rendelés, valamint a védőnői ellátás is.

Horváth Sándor polgármester az átadón elmondta, a beruházás során az épület komplex felújítására került sor. Sok egyéb mellett új nyílászárókat kapott az épület, új várótermek, pihenőhelyiségek fogadják a betegeket, valamint a tetőhéjazat cseréjére, burkolatcserére és homlokzatfelújításra is lehetőséget adott a pályázati forrás.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az elmúlt évek eredményeit összegezve elmondta, országosan 600 orvosi rendelő újulhatott meg, 1700 orvosi rendelő eszközállományát tudták korszerűsíteni, valamint a falusi háziorvos hiány enyhítése is sikeres volt: 178 praxist sikerült megmenteni a magyarországi falvakban.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 12905540 Cikket olvasták: 314 Layout & Coding: Dexef Kft.