Bejelentkezés
 
 
2021. január 7. (csütörtök) 05:39Weborvos

Milliárdokkal növelte a kormány egészségügyi fejlesztések keretét

A szűrővizsgálatok új, egységes rendszerét kívánja kialakítani a kormány, ezért elrendelte az új jogi szabályozás előkészítését.

A nagy struktúrát és finanszírozást átalakító rendeletek mellett a kormány fejlesztési források emeléséről és a szűrővizsgálatok rendszerének átalakításáról is határozott az elmúlt év végén. 

Uniós forrásból csaknem egymilliárd forinttal növelte meg a kormány az év végén azt a keretet, amelyből az egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése zajlik. A 2040/2020. (XII. 29.) Korm. határozat szerint a korábbi 9,006 milliárd forint keret helyett már 9,927 milliárdot lehet fordítani erre a célra.

Mint írják a „projekt célja az egészségügyi szakdolgozók, szakképzésben részt vevő orvosok, szakorvosok alapvető szükségleteinek kielégítése, fiziológiai igényeik és biztonságérzetük megteremtése, lakhatási körülményeik javítása, elhelyezési lehetőségeik bővítése, amely vonzóbbá teszi a felkínált munkahelyeket, emellett kulturált életkörülményeket és jövőképet teremt a munkavállalók számára, az egészségügyi intézmények vezetői számára pedig újabb eszközt biztosít az új dolgozók felvételére, hiányzó állások betöltésére, jól teljesítő dolgozók megtartására, illetve hiányszakmák betöltésére”.

Szintén jelentősen, több mint 11 milliárd forinttal növelte a kormány az „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” elnevezésű program összköltségét. A 2041/2020. (XII. 29.) Korm. határozat szerint a kedvezményezettek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Semmelweis Egyetem, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a korábbi 13,456 milliárd forint helyett 24,823 milliárd forintot fordíthatnak erre a fejlesztésre.

Mint írják a „projekt célja minőségében megújult komplex egészségügyi alapellátási és népegészségügyi rendszer létrehozása, a népegészségügyi szolgáltatásokhoz, ismeretekhez való hozzáférés javítása, illetve a megelőzés és egészségfejlesztés, a kialakított közösségi egészségszervezési és a helyi egészségfejlesztési funkciók meglévő kapacitásainak kibővítése a le nem fedett földrajzi területeken, valamint az egészségfejlesztés feladatrendszerére a mentális egészségfejlesztés funkcióinak ráépítése. A projekt célja továbbá a szervezeti kultúra fejlesztése (és ezen belül a személyzet képzése és felkészítése), valamint a veszélyforrásokra figyelmet szentelő szemlélet megteremtése a betegbiztonság mint az egészségügyi ellátás során potenciálisan bekövetkező, elkerülhető egészségkárosodással szembeni védelem fejlesztése érdekében, valamint az ellátásbiztonság és a járványügyi felkészültség fokozása”.

Szintén az év végén jelent meg egy egyelőre nagyon rövid kormányhatározat, amelyből csak annyi olvasható ki, hogy a döntéshozók új, egységes rendszerben kívánják rendezni a szűrővizsgálatokat. Ezért a kormány elrendeli a szűrések valamennyi releváns elemét egységes rendszerben tartalmazó, a szűrések végrehajtásáról szóló új jogi szabályozás előkészítését. Az EMMI vezetője mellett felelős a belügyminiszter és az Operatív Törzs, határidő: 2021. november 30.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5311089 Cikket olvasták: 1215 Layout & Coding: Dexef Kft.