Bejelentkezés
 
 
2023. március 8. (szerda) 10:59atv

Már több mint tízezer orvos csatlakozott a MOK-hoz

Eddig 15 ezer orvos jelezte, hogy továbbra is a Magyar Orvosi Kamara tagja kíván maradni. A várható távol maradókkal kapcsolatban az Orvosok Szakszervezete úgy véli: nagyobb részük érdektelenségből nem lép be, kisebb részüknek elvi ellentétei vannak a MOK-kal. Egy, a tagságát megújító háziorvos híradónknak azt mondta, csatlakozik, bár érzékeli a politikai szálat kamara működésében. Az ATV Híradó riportja. 

Még 24 napig nyilatkozhatnak az orvosok arról, hogy az Orvosi Kamara tagjai kívánnak-e maradni. A szervezet szerint már 15 ezer orvos fejezte ki ebbéli szándékát. Híradónk szerette volna megtudni, hogyan értékelik a fejleményeket, illetve, hogy ki képviseli majd azokat az orvosokat, akik nem nyilatkoznak.

A MOK csak annyit válaszolt, hogy az elnökség tagjai egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudják vállalni az interjút. Elértük viszont a Magyar Orvosok Szakszervezetét. Szerintük a nem csatlakozók nagyobb része érdektelenség miatt nem újítja meg a kamarai tagságát, és csak kisebb részének van elvi problémája a szervezettel.

Amennyiben a szakszervezetnek sem tagjai, és semelyik egészségügyi szakszervezetben, ugye tudjuk, hogy az egészségügyön belül nyilván ott van a magyar orvosok szakszervezete, de van még két-három egészségügyi szakszervezet, amelyekben lehet tagsági jogviszonnyal bírni, akkor sajnálatos módon a munkáltató jogellenes lépéseivel szemben teljes mértékben kiszolgáltatottak maradnak – magyarázta Dr. Daróczy-Gaál Ágnes, a MOSZ alelnöke. A Kötelező kamarai tagság kormány általi eltörlésének közvetlen kiváltó oka az ügyeleti rendszer átalakítása elleni kamarai tiltakozás volt.

Az ügyeleti alapellátást Hajdú-Bihar vármegye után márciustól Győr-Moson-Sopron vármegyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is az új rendszer biztosítja a betegeknek. Szabó Gábor bogyiszlói háziorvos szerint szükség van a reformokra. Szabó doktor tagja marad a MOK-nak, a mostani helyzet viszont elszomorítja.

,,Ennek nem lesznek nyertesei, csak vesztesei, és a legnagyobb vesztese gyakorlatilag az egészségügyi ellátásért folyamodó beteg" – vélekedett a háziorvos. Szabó András pécsi háziorvos is marad a kamarában, ám mivel sokáig ügyeletvezetőként dolgozott, életfontosságúnak tartja, hogy az ügyeleti helyzetet megoldják, és megérti a kormány törekvéseit.

Mint minden feszültség, ami keletkezik, ami különböző érdekekből jön létre, e mögé sajnos látok politikai szerveződéseket, és ez számomra visszás. tehát ezt fontos lenne szakmai oldalról eldönteni – magyarázta Híradónknak Szabó András. PDSZ is kiállt a MOK mellett, közleményükben az áll:
Ha az egészségügyi szakdolgozók sztrájkot szerveznek a PDSZ annak idejére kész szolidaritási sztrájkot szervezni a közoktatás és a szakképzés területén, és számít a tanárok nagyarányú részvételére. 

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5304115 Cikket olvasták: 404 Layout & Coding: Dexef Kft.