Bejelentkezés
 
 
2023. november 22. (szerda) 07:12Népszava Online

Magyarország száz lélegeztetőgépet küldött Ukrajnának

Vélhetően a járvány alatt beszerzett gigantikus készletből szállítottak a megszállás sújtotta országba.

Magyarország száz darab lélegeztetőgépet adott át Ukrajnának - közölte a Lembergi Regionális Katonai Igazgatóság vezetője az Interfax ukrán hírügynökség szerint, amelyet a nepszava.hu idéz. 

Makszim Kozickij arról tájékoztatott, hogy a berendezéseket azonnal továbbították különféle egészségügyi intézményekbe: jutott többek közt Kijevbe, Dnyipróba, Zaporizzsjába, vagy éppen Donyeck megyébe is. A lembergi terület kórházában már működik is az egyik készülék, ahol a háborúban megsérült katonáknak, veteránoknak, vagy éppenséggel civileknek ad segítséget a gyógyulásban. A tisztviselő közlése szerint ez jelentős támogatást jelent az intenzív osztályoknak. 

„Hálásak vagyunk Magyarország kormányának, amiért úgy döntött, hogy biztosítja államunknak ezeket az eszközöket. Köszönetünket fejezzük ki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amely az ukrán Egészségügyi Minisztériummal együttműködve szállította. Remélem, hogy a lélegeztetőgépek megbízható módon nyújtanak majd segítséget kiváló egészségügyi szakembereink számára és a maga módján közelebb hozza a győzelmet - fogalmazott Kozickij.

További részletek a cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 15526170 Cikket olvasták: 254 Layout & Coding: Dexef Kft.