Havi, jelentős esetszám elmaradást tapasztalnak a járóbeteg-szakellátásban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél – hangzott el a Medicina Fórum és a Magyar Kórházszövetség közös kongresszusán, ahol kiderült az is, nincs finanszírozási akadálya annak, hogy több műtétet végezzenek a kórházakban várólistás ellátásokból.
Az aktív betegellátás 94 százalékos teljesítményt nyújt a 2019 bázisévhez viszonyítva, a legnehezebben a krónikus ellátás talált magára, amely most 75 százalékon áll – derült ki Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatójának előadásából, aki megjegyezte azt is, hogy a járóbeteg-szakellátásban rosszabbnak érzi a teljesítményt, mert az adatok azt mutatják, hogy „sok ellátás elveszik a rendszerben”. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) bevezetésével ezen a szinten is javulhat a tettrekészség.
Történelmien rossz arányt tapasztalnak az ágykihasználtságban, koronavírus-járvány időszakának kivételével, annak ellenére, hogy történtek átszervezések az intézmények szintjén. A 42561 aktív ágyból 3764-en szünetel az ellátás. Még rosszabb a helyzet a 26706 krónikus ágy esetében, amelyekből 3915 szünetel. Az elmúlt időszakban mobillá vált teljesítménykorlátot (teljesítmény éves keret – TÉK) a tényleges kihasználtság alapján idén már három ízben (negyedévente) osztották újra.
A bértámogatás és jövedelem kiegészítés mértéke elérte a finanszírozás 42 százalékát, amely fix elemként jelenik meg a rendszerben. Az alapellátásban 1100, az összevont szakellátás esetében 880 milliárd fizetnek ki ebben a formában. Az összeg nem csak évről-évre, hanem havonta is változik. Míg az év korábbi hónapjaiban 74-75 milliárd forintos kiadást jelentett, decemberben 77 milliárd forint fölé emelkedik ez az összeg a mozgóbérek arányának változása miatt. A főigazgató szerint a bértámogatások beépítése nemcsak a HBCS és Német-pont értékeket növelné, hanem mozgásteret adna a minőségi munka díjazására a menedzsmentek számára.
Az intézmények lejárt határidejű számlatartozása 117,6 milliárd forintra emelkedett október végére, a részleges konszolidációra már van ígéret, a NEAK szorgalmazza, hogy ennek kifizetése már novemberben történjen meg, a következő részlet pedig januárban fusson be a kórházak számlájára.
Nemcsak a gazdálkodásban, hanem a betegellátás szervezésében is segíti majd az intézményeket a januártól induló ráfordítás-adatgyűjtés, amely rámutathat arra, hogy valóban mennyibe kerül az ellátás és mennyit fizet ezért a biztosító – jelezte Kiss Zsolt, hozzátéve, hogy a feladat elvégzéséhez részletes felkészítést biztosítanak majd az intézményeknek.
Úton a tényleges teljesítményfinanszírozás felé
Hosszú távon csak az lehet a cél, hogy minden részelem (bértámogatás, üzemeltetés, élelmezés, mosatás) valós értékén visszakerüljön a HBCS-be, lehetővé téve a tényleges teljesítményfinanszírozást úgy, hogy az ne okozzon veszteséget az intézmények számára – mondta előadásában Kőrösi László, a NEAK főigazgató-helyettese. Hiába volt reálértéken is jelentős forrásbővítés az E. Alapban, annak elosztása nem optimális. A rosszul elhelyezett finanszírozási elemek, mint például a fix formában biztosított bértámogatás arra ösztönzi az intézményeket, hogy növeljék az orvosok létszámát akkor is, ha az betegellátási szempontból nem indokolt.
A finanszírozás és a tényleges költségek közötti egyensúlyt a kódkarbantartás állíthatja helyre, amelynek elemei:
A rendszeres teljesítményfinanszírozás módosítás része a ráfordítási adatgyűjtés, a mely 2025. január 1-jétől év végig tart majd, első körben tíz intézmény kapcsolódik be a munkába. A teljes folyamat végső célja az adósságállomány növekedésének megszakítsa és annak eliminálása.
Várólista-csökkentés: vannak intézmények, amelyek hozzá sem nyúltak a kerethez
Nem a pénzhiányból ered, hogy helyenként akár hosszú éveket kell várni egyes kötelező várólistás beavatkozások elvégzésére – derült ki Pálosi Mihály előadásából. A NEAK Projektigazgatási és Adatszolgáltatási Főosztályának vezetője azt mondta, nincs finanszírozási akadálya annak, hogy több műtétet végezzenek el az orvosok, ezért az alapkezelőnél az intézményektől és a szakemberektől várnak választ arra, hogy mi az oka annak, hogy a várólistás ellátásokra biztosított keretet nem használják ki. Mint elhangzott: a csípő- és térdprotézis beültetéseket végző intézmények fele még el sem kezdte a plusz pénz felhasználását.
Az évente elvégzett 800 ezer műtétből 240 ezer a kötelező várólistás beavatkozás, a kormány 2010 óta célzott forrást biztosít ezek elvégzésére, eddig 70 milliárd forintot költve várólista-csökkentésre. A Covid-pandémia betöréséig szép eredményekkel folyt a program, majd monoton emelkedésnek indult a várakozók száma. Míg a szürkehályog műtétek az OECD adatok szerint is – néhány intézmény kivételével – viszonylag jól futnak itthon, nagyízületi endoprotetikában jelentős a pozícióvesztésünk.
Értetlenül áll a NEAK a tervezett és tényleges várakozási idők között tapasztalt eltérés okai előtt is. Míg a szemlencse beültetés esetében a két mutató a legtöbb ellátóhelyen fedi egymást, a csípő- és térdprotézis műtéteknél a tényleges várakozási idő többszörösen meghaladja a tervezettett a szolgáltatók túlnyomó részénél. Vélelmezik, hogy megyénként eltérőek lehetnek a várólistára való feljutás feltételei, ezért a várólistaprotokoll-fejlesztés folyik a NEAK-nál az Egészségügyi Szakmai Kollégium érintett tagozatával közösen a feltételek egységesítése érdekében.
A térd- és csípőprotézis műtétekre év elején kiosztott keret 2000 műtétre lett volna elég, azonban ennek kevesebb mint a felét használták fel a kórházak szeptember 30-áig kevesebb mint felét használták fel, az ellátók 50 százaléka hozzá sem nyúlt a plusz pénzhez.
A nagyízületi endoprotézis beültetések 80 százalékát az erre képesítéssel rendelkező mintegy 700 szakorvos 20 százaléka végzi el, és meglehetősen szór az egy orvosra jutó műtétek száma is: van, aki havonta mindössze három ilyen beavatkozást csinál.
A betegek a várólistás ellátások tekintetében nemigen lépik át a megyehatárokat Pest megye kivételével, ahol Budapest felé mozdulnak el. A NEAK-nál mérlegelik azt is, hogy protézis beültetés tekintetében érdemes-e néhány nagy centrumba szervezni ezeket az ellátásokat. Ez több utazást jelentene a betegek számára, azonban jóval nagyobb gyakorlatot a műtéteket végző orvosok számára, ami minőségi javulást eredményezhet.