Bejelentkezés
 
 
2024. november 20. (szerda) 06:47economx.hu

Kritikus szint alá csökkent az átoltottság, veszélyben a legkisebbek

A védőoltás leginkább az 5 év alatti gyermekeket érinti, az oltásellenesek pedig csak tovább nehezítik az így sem túl fényes helyzetet.

Lengyelországban a 3 éves gyermekek közel 86 százaléka van beoltva a járványos gyermekbénulás (más néven poliomielitisz, vagy Heine-Medin-kór) ellen, amely bőven elmarad a vírus terjedésének megelőzésére ajánlott 95 százaléktól – írja a Euronews.

A lengyel egészségügyi hatóságok ezért egyre inkább sürgetik a gyermekek védőoltását, főleg miután ebben a hónapban a vizsgálatok során kimutatták a vírust a varsói szennyvízben. A lengyel egészségügyi főfelügyelőség szerint a vírus jelenléte nem feltétlenül jelenti azt, hogy az emberek már megbetegedtek, azonban azok, akik még nem kaptak gyermekbénulás elleni védőoltást, veszélyben lehetnek.

Az oltás 19 év alattiak számára ingyenes Lengyelországban.

Az újonnan bevezetett intézkedések között szerepel a varsói szennyvíz intenzívebb vizsgálata, az oltási készletek megújítása és a még be nem oltott gyermekek listájának frissítése is.

A gyermekbénulás leggyakrabban fertőzött személytől származó hulladékkal való érintkezés során, ritkábban pedig szennyezett vízzel vagy élelmiszerrel terjed.

A gyermekbénulás vírusa leginkább az 5 év alatti gyermekeket érinti. A legtöbb fertőzöttnek nincsenek tünetei, de súlyos esetekben a gyermekbénulás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint megtámadhatja az idegrendszert, és órákon belül bénulást okozhat. Becslések szerint 200-ból egy fertőzéses eset vezet maradandó bénuláshoz, amely leginkább a lábakat érinti.

A lengyel felügyelet szerint az országban azonban csak 3 évesek 86 százalékát oltották be gyermekbénulás ellen, amely még mindig elmarad a vírus terjedését megakadályozó 95 százaléktól.

Lengyelországban egyes szülők körében erősödik az oltásellenes mozgalom is, amely további aggodalmakat kelt egészségügyi tisztviselők körében. A felügyelőség azonban hozzátette, a legutóbbi járványos gyermekbénulásos eset 1984-ben fordult elő.

A WHO 2002-ben nyilvánította az európai régiót gyermekbénulás-mentesnek.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 14935400 Cikket olvasták: 26 Layout & Coding: Dexef Kft.