Bejelentkezés
 
 
2021. február 24. (szerda) 13:25

Követeljük, hogy a kormány halassza el az új jogviszony bevezetését!

Szakszerveztünk felszólítja a kormányt, hogy partnerként tárgyaljon az egészségügyi és szakmai érdekképviseletekkel és alkosson egy új törvényt!

Tisztelt Orvosok, Egészségügyi és Egészségügyben dolgozó munkatársaink!
Kedves Kollégák!
Az egészségügyi szolgálati jogviszony napokon belül hatályba lép, azonban még az utolsó pillanatokban is kormányrendeletek és az Országos Kórházi Főigazgatóság utasításai módosítják a szerződés feltételeit.
A szerződéseket sokan még mindig nem kapták meg, vagy megkapták, de az vagy hibás, vagy egyszerűen csak egy biankó szerződés, amely utólag több pontjában is módosítható a munkáltató által.
Egyes munkahelyeken – Debrecenben, Nyíregyháza, Szombathely – már egységesen összefogtak az egészségügyi dolgozók, megmutatták, hogy meg lehet csinálni!
Ugyanakkor a helyben kiharcolt kedvezményeket ahogy adják, az aláírás másnapján el is vehetik egyetlen tollvonással.
Ezek a körülmények az egészségügyi dolgozókhoz, az egészségügyi ágazathoz méltatlanok!
Ezért felhívunk minden egészségügyi és egészségügyben dolgozót, hogy aki tehet, NE ÍRJA ALÁ ebben a formában a szerződést!
Sokan ezt egyéni okokból nem tehetik meg, ezért aki még tudja, arra kérünk, hogy az utolsó pillanatig, 2021. február 28-ig NE ÍRJON ALÁ!
Vannak olyan dolgozók, akik nagyon kiszolgáltatott helyzetben érzik magukat, vagy már kényszer alatt aláírták a szerződést.
Őket arra kérjük, hogy egységesen NE ÍRJÁK ALÁ vagy mondják fel az önként vállalt túlmunka szerződésüket!
A Kormánytól pedig követeljük, hogy halassza el az új jogviszony bevezetését, mert az a betegellátást veszélyezteti ebben a formában!
Felszólítjuk, hogy kezdjen valódi tárgyalást és egyeztetést, üljön le partnerként tárgyalni az egészségügyi és szakmai érdekképviseletekkel, és alkosson meg egy JÓ TÖRVÉNYT!
Szeretnék nyomon is követni, hányan vagyunk:
ITT jelezheti, egy online nyilatkozattal, aki nem ír alá.
Eddig már, több, mint 5000-en aláírtátok!
Hajrá, fogjunk össze! Jobb későn, mint soha!
https://magyarorvosok.hu/alairas.php
A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöksége
Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5271132 Cikket olvasták: 2833 Layout & Coding: Dexef Kft.