Az otthoni szakápolás magyarországi elindulásának 30. évfordulója, valamint a hospice világnapja alkalmából kezdődött kétnapos szakmai rendezvény a Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében Visegrádon.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke arról beszélt, hogy a szakápolás egyik legnehezebb időszaka 1996 és 1999 között volt, ezután már milliárdos nagyságrendű költségvetési forrásokat tudtak a területre fordítani.
Jelenleg mintegy 8 milliárd forintot biztosítanak az otthoni szakápolásra.
Balogh Zoltán fontosnak nevezte, hogy megoldják az otthoni szakápolásban dolgozók számára a hozzáférést az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszeréhez, mert az megkönnyítené a munkájukat.
Körösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ellátási főigazgató-helyettese elmondta, a cél az, hogy olyan megújult finanszírozási rendszer épüljön ki, amely a betegszükségletet figyelembe véve határoz meg kapacitásokat.
Dózsa Csaba László egészségügyi közgazdász az otthoni szakápolás és a hospice-palliatív ellátás fenntarthatóságáról, finanszírozásáról és az egészségügyi rendszerben betöltött szerepéről tartott előadást. Elmondta, olyan mértékben fejlődik az ágazat a digitalizálás, illetve a segédeszközök területén, valamint a távfelügyeleti szolgáltatásokban, hogy meg kell határozni a betegek gondozásában, mi az, ami jelenlétet igényel és mi az, ami távfelügyelettel megoldható. Közölte, van belső tartalék a rendszerben, az ezermilliárdos fekvőbetegkasszából még vannak tételek, amelyeket ki lehet venni, mert sok esetben a beteg már inkább otthon gyógyulna, mint a kórházban.
Dózsa Csaba szerint abban egyetértenek az ágazat képviselői, hogy hagyni kell a szektort "színesen működni": tartozzanak bele az állami kórházak, illetve az önkormányzat által nyújtott szolgáltatások, valamint az egyházak, a nonprofit szervezetek és a magánszolgáltatók által nyújtottak is.