Bejelentkezés
 
 
2023. november 2. (csütörtök) 06:58Népszava Online

Komplett baleseti sebészetet költöztettek át Budapesten

Naponta körülbelül 100 balesetet szenvedett ember érkezhet az ellátási területről ide, ebből a százból 20 lehet olyan, aki a kórházban marad.

Még júniusban állapodott meg a Semmelweis Egyetem, az Országos Kórházi Főigazgatósággal arról, hogy a Dél-pesti Centrumkórház Merényi telephelye és az ott ellátott feladatok is az egyetemhez kerülnek. A Merényiben működött sok más mellett a főváros egyik nagy forgalmat bonyolító baleseti sebészete. Ez az ellátás november elsejétől a IX. kerületi Gyáli úti Merényiből a Semmelweis Egyetem Korányi-Tömbjébe került. Az épületet a nyitás napján járhatta be a Népszava munkatársa Szabó Attila klinikai rektorhelyettessel és Gajdácsi Józseffel, a klinikai központ orvosszakmai főigazgatójával.

Az orvosszakmai főigazgató szerint eddig még minden jó. A betegek költöztetése gyakorlatilag simán ment. Kedd este zárták le a Merényi traumáját, szerda reggel nyolckor pedig itt, az új centrumban, elindult a munka. 

Itt lesz az elsődleges ellátás, de a kontrollvizsgálatokra Merényibe kell majd visszajárniuk a betegeknek.

– Kedden 23 beteget szállítottak át a mentők a Merényiből, ebből kettő az intenzívre, 21 osztályra került. Van nyolcvan üres ágyunk – mondja Gajdácsi József. Tudomása szerint szerdán egyetlen olyan eset volt, amikor egy hozzátartozó még a régi telephelyre érkezett látogatni, de a beteg már itt volt.

Az első napon, lévén, hogy halottak napja van, és szép az idő, kevesebb páciensre számítanak. „De a nedves lehullott leveleken azért meg lehet csúszni, a sírok közt el lehet botlani, mindez járhat 50-80 sérüléssel. Tavaly ugyanilyenkor a Merényiben is 80 beteget láttak el.”

– A nyitás óta eltelt pár órában volt egy törött és egy zúzódott boka – mondja Bodzay Tamás docens, az egyetem Traumatológiai Tanszékének, illetve Traumatológiai Klinikájának vezetője arra a kérdésre, hogyan indult a 24 órás műszakja. A folyosó sarkában egy időshölgy ül tolószékben. Idősotthonból hozták, túl van a CT vizsgálaton, aszerint nagy baj nincs, betegszállítóra vár.

Gajdácsi József arra számít, hogy naponta körülbelül 100 balesetet szenvedett ember érkezhet az ellátási területről ide, ebből a százból 20 lehet olyan, aki nem megy aznap haza, mert kórházi ellátásra is szüksége lesz. 

Szerinte ennyi sérültet jó szakmai színvonalon és biztonsággal el tudnak látni. Az utóbbira az is garancia, hogy a klinikai tömbben, ahová a traumatológia is került számos orvosszakma dolgozik egymás mellett, így nem okoz problémát, ha egy-egy politraumatizált sérültnek netán érsebészre vagy idegsebészre is van szüksége.

Az épületen belül külön liftek vannak az ellátóhelyek közötti útra a betegeknek. Azokat más nem is használhatja.

– Tömegbalesetek sérültjeinek fogadása sem okozhat problémát – állítja Szabó Attila klinikai rektorhelyettes. A tetőn hónapok óta üzemel a helikopter leszálló pálya. Ide, nemcsak baleseti, de egyéb sürgősségi esetekkel is jönnek a gépek.

További részletek a Népszava riportjában. 

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6662247 Cikket olvasták: 125 Layout & Coding: Dexef Kft.