A hvg360 az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) új főigazgatójával, Tordai Attilával készített interjút.
A vérkészítmények adásának is megvan a kockázata, akkor adjunk, ha muszáj! – figyelmeztet Tordai Attila. Az OVSZ új vezetője azt ígéri, hogy rendet tesz az intézményben, kivizsgálja az elődje, Bayerné Matusovits Andrea idején kötött szerződéseket, racionálisabbá teszi a levett vér felhasználását, és megpróbál pluszpénzt találni a dolgozóknak.
Mozgalmas hetek vannak az Országos Vérellátó Szolgálat mögött: a sürgősségi vérszállításban segédkező Vérlovagok a teljes vezetőség lemondását követelték, mert szerintük összeomlott a hazai vérellátás, majd távozott posztjáról Bayer Zsolt felesége, Bayerné Matusovits Andrea. Ön korábban 27 évet töltött el az OVSZ-nél. Milyen morális állapotban van a szervezet?
Néhány napja vezetem az intézményt, engedje meg, hogy most csak annyit mondjak: van hova fejlődni ezen a téren. Ami viszont a vérellátással kapcsolatban idézett kijelentést illeti, az nem állja meg a helyét.
A kérdés elsősorban arra vonatkozott, hogy az ön elődje nevéhez fűződik az a plazmabotrány, amelynek során az OVSZ áron alul értékesítette a plazmát egy Bayerné régi ismeretségi köréhez köthető cégnek, amely aztán drágábban adta el a világpiacon, ezzel gyakorlatilag megkárosítva a magyar államot.
Elrendeltem az említett szerződések kivizsgálását, amíg ez nem zárul le, nem szeretném minősíteni az OVSZ plazmaeladásra vonatkozó megállapodásait.
Az ügyet annak idején a Válasz Online tárta fel. Miután a cikk megjelent, Bayer Zsolt börtönnel fenyegette az újságírót, a volt főigazgató pedig beperelte a lapot. A bíróság azonban kimondta, hogy a cikk állításai igazak voltak. A bírósági ítéletek után az OVSZ idén januárban mégis ugyanazzal a céggel kötött több évre szóló szerződést plazmaeladásra; egy újabb cikk szerint ismét áron alul értékesítik a plazmát. Felbontják ezt a szerződést, amennyiben a belső vizsgálat is a sajtó megállapításaira jut?
Erre csak a vizsgálat után tudok válaszolni, ami még néhány hétig biztosan eltart. (...)