Kemény kritikát kapott a magyar egészségügy: a rögvalóságot kellene először helyretenni

Az illúzió, hogy két független rendszer létezik

Fendler Judit rávilágított, hogy a köz- és magánellátás nem két elszigetelt, egymás mellett létező entitás, hiszen mindkét szektor ugyanazt a szűkös szakemberbázist és infrastruktúrát használja. A két terület együttélésének ma négy formája figyelhető meg a piacon.

Az informális, hálapénzen alapuló modell, valamint a közintézményekben közvetítőkön keresztül nyújtott térítéses ellátás egyaránt illegális és a betegekkel szemben méltánytalan. A harmadik utat a külön jogi személyként, saját engedélyekkel működő szolgáltatók jelentik (ilyen a szegedi egyetemi modell is), amelyek papíron transzparensen szétválaszthatók és ellenőrizhetők. A negyedik kategória az önálló magánszolgáltatóké, amelyek erős elszívó hatást gyakorolnak az állami munkaerőre, esetenként túlzott beavatkozásokat végeznek, a szövődményes esetek költségeit pedig visszahárítják a közellátásra, jelentős negatív externáliát okozva.

A törvényesség három alappillére

A piac törvényes működését három alapvető tényezőnek kellene garantálnia: a finanszírozásnak, az engedélyeknek és a munkaerő szabályozásának. A jogszabályi háttér valójában ma is egyértelmű. Az az intézmény, amely állami finanszírozást kap egy adott ellátásra, azért főszabály szerint nem kérhet térítési díjat a magyar biztosítottaktól.

Emellett mind az állami, mind a magánellátóknak meg kell felelnie ugyanazoknak a hatósági minimumfeltételeknek és működési engedélyeknek. A legszigorúbb korlátot azonban az egészségügyi szolgálati jogviszony (ESZJ) jelenti, amely a szakemberek további munkavégzését engedélyhez és elkülönített, pontosan nyilvántartott munkaidőhöz köti.

NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő): Az állami egészségügyi kasszát kezelő szerv, amely a közfinanszírozott egészségügyi ellátásokat téríti a szolgáltatóknak. NNGYK (Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ): Az egészségügyi szolgáltatók engedélyezéséért és a szakmai minimumfeltételek ellenőrzéséért felelős hatóság.

A munkaidő fekete lyuka és az orvoshiány valódi oka

A RENDSZER LEGKRITIKUSABB ANOMÁLIÁJA A MUNKAIDŐ ELSZÁMOLÁSÁBAN KERESENDŐ.

Bár a törvény kimondja, hogy a köz- és magánellátásban ledolgozott órákat össze kell számítani (a rendes munkaidő, az ügyelet és az önként vállalt többletmunka összesen nem haladhatja meg a heti 60 órát), erre a kórházakban nincs megbízható, központilag ellenőrizhető nyilvántartás. A kancellár hangsúlyozta, hogy a magánklinikák és a kisebb vidéki kórházak óránként 30-40 ezer forintos díjakkal csábítják magukhoz az állami szférában főállásban foglalkoztatott orvosokat, anélkül, hogy a kötelező pihenőidőket bárki számonkérné, ami súlyos betegbiztonsági kockázatot jelent.

A szakember magyarázata szerint

A JELENLEGI ORVOSHIÁNY VALÓJÁBAN NEM A FIZIKAI LÉTSZÁM ABSZOLÚT CSÖKKENÉSE, HANEM AZ ÉRDEKELTSÉGI RENDSZER ÉS A SZABÁLYOZÁS MEGVÁLTOZÁSÁNAK EGYENES KÖVETKEZMÉNYE.

A hálapénz kivezetésével eltűnt az orvosok pénzügyi motivációja a teljesítménynövelésre, a közreműködői szerződések megszüntetése (amikor egy orvos papíron 6-8 helyen is dolgozott a hatósági minimumfeltételek teljesítése miatt) pedig azonnal láthatóvá tette a rendszer addig rejtett kapacitáshiányát.

Emiatt van orvoshiány, nem azért, mert kevés az orvos

– emelte ki Fendler Judit.  

Három rossz forgatókönyv és a valódi megoldás

A rendszer megtisztítására "három megoldást látok most - egyik sem jó" - mondta Fendler, hozzátéve, hogy az első kettő drasztikus károkat okozna az ellátórendszerben:

• A magánellátás adminisztratív megszüntetése (például megtiltva a magyar egyetemen végzett orvosoknak a magánszférában való munkavégzést), amely azonnali, katasztrofális kapacitáshiányhoz vezetne, különösen a fogászat területén.

• A két rendszer merev szétválasztása, amely vadkapitalista viszonyokat teremtene: a magánszektor magasabb bérekkel elszívná a humánerőforrást, a közellátás minősége pedig drámaian zuhanna.

• A jelenlegi, már megalkotott törvények szigorú betartatása, amely azonnal felszínre hozná az eddig rejtegetett valós munkaerőhiányt, de elindítaná a piac érdemi tisztulását.

Fendler Judit egy nyolclépéses, ütemezett szakmai javaslatcsomagot vázolt fel a köz- és magánellátás fenntartható együttélésének megteremtésére:

1. A meglévő egészségügyi törvények azonnali, szigorú betartatása és a hatósági ellenőrzések fokozása.

2. A jogszabályok, különösen a további jogviszonyok engedélyezési és ellenőrzési gyakorlatának országos egységesítése.

3. Pontos, elektronikus munkaidő-nyilvántartási rendszerek (pl. NexonTime) kötelező bevezetése a közellátásban, amely a szektorok közötti időbeli elhatárolás alapját képezi.

4. Teljesítményhez kötött díjazási elemek bevezetése az állami szektorban a jelenlegi merev szolgálati jogviszony (ESZJ) mellett.

5. A betegutak és az ellátáshoz való hozzáférés célzott megszervezése modern informatikai és személyzeti támogatással.

6. A közfeladat mindenkori elsőbbségének adminisztratív garantálása, a térbeli és időbeli elhatárolás, valamint a tiszta bérleti és közreműködői szerződéses viszonyok megteremtése.

7. Szigorú állami (NEAK) kontroll a közellátó intézmények valós teljesítménye felett.

8. Szektorsemleges, pályáztatott finanszírozás fokozatos bevezetése, amely révén az állam a magánellátók kapacitásait, teljesítményét és minőségét is ellenőrizheti.

A köz- és magánellátás integrációja kizárólag akkor lehet sikeres, ha a magánszektor transzparensen működik, és valódi, mérhető többletértéket teremt az egészségügyi ellátórendszerben.

A magánellátás a várakozási idők csökkentésével erősíti a közellátást... a többletkapacitást hasznosítja, és nem közellátási kapacitást értékesít, ez nagyon fontos

– zárta előadását a szakember.