Bejelentkezés
 
 
2023. szeptember 4. (hétfő) 07:01index.hu

Kell félnünk az új Covid-variánstól?

Az új variánssal való megfertőződés már az oltások által bevitt tüskefehérjéknél kisebb megterhelést jelent a szervezet számára.

A koronavírus új variánsa augusztus végén érkezett meg Magyarországra, és minden eddiginél gyorsabban terjed, de az Indexnek nyilatkozó virológus szerint nincs ok pánikra, ugyanis nagyjából annyira képes megbetegíteni az embert, mint egy enyhébb influenza.

Az EG.5 a görög ábécé analógiájából kiindulva a soron következő betűnek, az E-nek megfelelően a közösségi médiában Eris, a viszály istennőjének nevét kapta. A WHO pedig a figyelemre méltó változatok közé sorolta. Tóth Sándor virológus ezt azzal magyarázta, hogy az eddigi alvariánsokkal ellentétben több változást mutat.

A koronavírus nagyszámú mutációja a tüskefehérjében lehúzta a patogenitást, azaz a megbetegítőképességét. Az infektivitásban, fertőzőképességében viszont minden korábbi változatot felülmúl, ezért gyors terjedésére lehet számítani – emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy az Egészségügyi Világszervezet ezért kíséri nagyobb figyelemmel.  Ugyanakkor csak néhány esetben okozott súlyosabb tüneteket COPD-s és úgynevezett cor pulmonale szív-tüdő betegeknél. „Náluk az Eris-fertőzés következtében légzéselégtelenség lépett fel, az oxigénfelvétel 90 százalék alá csökkent, de új variánshoz köthető halálesetről eddig nem érkezett hír” – közölte.

A szakértő az oltásokkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: nem feltétlenül szükséges most egy újabb dózist kérni. „A vakcinák a vuhani alapvírusra lettek kifejlesztve, de olyan sok mutáción ment keresztül a koronavírus, hogy az Eris alig hasonlít erre. Az omikronra kifejlesztett oltóanyag nagyobb védelmet jelenthet, ugyanis ennek az alverziójáról van szó” – mondta az MTA doktora. A Reuters beszámolója szerint az Amerikai Egyesült Államokban már ebben a hónapban kiadják az új Covid-oltást, azt még nem tudni, hogy ez Magyarországon mikor lesz elérhető. Tóth Sándor úgy véli, hogy az új variánssal való megfertőződés már az oltások által bevitt tüskefehérjéknél kisebb megterhelést jelent a szervezet számára.

A vírusokkal kapcsolatban az a jó hír, hogy céljuk elsősorban az, hogy minél több gazdaszervezetet találjanak. Annál gyorsabban terjednek, minél kevésbé döntik ágynak az embert, a sorozatos mutációkkal a korokozó megbetegítőképessége gyengül –  fejtette ki az immunológus.

További részletek a teljes cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 15524089 Cikket olvasták: 329 Layout & Coding: Dexef Kft.