Bejelentkezés
 
 
2021. július 8. (csütörtök) 18:47Weborvos

Hová tűnt az egészségügyért felelős államtitkár?

Kezdetben egészen aktív politikusnak mutatkozott, az elmúlt fél év során viszont az államtitkár érzékelhetően kissé a háttérbe kerülhetett.

Immár több mint fél év eltelt 2021-ből, épphogy kikecmeregtünk a járványhelyzetből, és az ahhoz tartozó korlátozások jelentős része is megszűnt. Mégis aligha láthattuk, hallhattuk mostanság a nyilvánosság előtt dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárt - írja az alfahir.hu.

A Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) alá tartozó államtitkárt 2018. október 16-án nevezték ki a pozíciójára. Három nappal később a tüdőgyógyászként végzett Horváth Ildikó arról beszélt az M1 reggeli műsorában, hogy a legfontosabb célnak az egészségbiztonságot tekinti, ideértve egyrészt az egészségügyi ellátórendszer megnyugtató működését, másrészt pedig a prevenciót, megelőzést. 

Kezdetben egészen aktív politikusnak mutatkozott, még ha ez részben csak szimbolikus megnyilvánulásokban, lépésekben is merült ki: Még 2018 novemberében Kásler miniszterrel közösen egészségügyi és oktatási díjak átadásán vett részt Budapesten; valamint Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából avatott szobrot Tokióban, egyúttal a magyar-japán egészségügyi és orvosi kapcsolatok bővítéséről is folytatott tárgyalásokat.

...

Az elmúlt fél év során viszont az államtitkár érzékelhetően kissé a háttérbe kerülhetett, legalábbis az egészségügyet érintő helyzet tavasszal tapasztalt súlyosságához képest ez mindenképp szembetűnő.

További részletek a cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5285792 Cikket olvasták: 1031 Layout & Coding: Dexef Kft.